„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Oroszország harcászati rakéták eladását fontolgatja Szíriának egy moszkvai lap szerint, amely ennek tulajdonítja az orosz-izraeli viszonyban érzékelt válságjeleket.
A Kommerszant szerdán olyan értesülést közölt, amely szerint Oroszország Iszkander-E hadműveleti-harcászati rakéták eladását tervezi Szíriának. A 280 kilométeres hatótávolságú, nagy találati pontosságú rakéták a Golán-fennsíkról elérhetnék a Negev-sivatagban lévő dimonai nukleáris központot és minden izraeli nagyvárost, kivéve a vörös-tengeri Eilatot.
A lap szerint Szíria két éve kérte Oroszországtól 18 Iszkander-E raktétarendszer szállítását, de ezek tesztelése csak tavaly augusztusban fejeződött be. Moszkva októberben értesítette erről Damaszkuszt, amely megerősítette érdekeltségét az Iszkanderek beszerzésében.
Ezen kívül Szíria Sz-300 PMU-2 Favorit és Tor-M1 légvédelmi rendszereket, valamint Kornet-E és Metyisz-M harckocsi-elhárító rakétagránátokat is akar vásárolni - írta a lap, amely nem jelölte meg forrását.
A Kreml szerdán bejelentette, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök január 24-27. között hivatalos látogatást tesz Oroszországban.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.