„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Washington szankciókat foganatosított Szerbia ellen a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való teljes és feltétlen együttműködés hiánya miatt: felfüggeszti a Belgrádnak szánt idei segélyt, visszarendeli szakértőit a szerbiai minisztériumokból és korlátozza a szerbiai állami légitársaság támogatását.
A Colin Powell amerikai külügyminiszter által bevezetett szankciókat pénteken jelentette be belgrádi sajtótájékoztatóján Michael Polt, az Egyesült Államok belgrádi nagykövete. "Sajnos noha régóta és türelmesen próbáltuk ráirányítani a szerb kormány figyelmét arra, hogy milyen fontos teljesítenie kötelezettségeit, s hogy mennyire eltökélt ilyen tekintetben a nemzetközi közösség, valóban kiábrándultunk, és ez vezetett ehhez a döntéshez" - mondta Polt.
Szerinte a szerb kormány ellen irányuló szankciók mellett Washington mérsékelni kívánja a korlátozások hatását a "sokat szenvedett népre", ezért növeli egyes magánszemélyek, a magánszektor, a helyi önkormányzatok, a civil szféra és a független médiák támogatását.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.