„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Az ibériai országból mintegy 120 fős nemzeti gárdista állomásozik 2003 november óta Irakban, a fővárostól 300 kilométerre délre fekvő Násszírijában.
Portugália február 12-én kivonja félkatonai kontingensét Irakból - jelentette be szombaton a kormány szóvivője. Az eredeti terv értelmében tavaly novemberben lejárt volna a megbízatásuk, de a lisszaboni kormány három hónappal meghosszabbította azt. A hosszabbítást a portugál illetékesek azzal indokolták, hogy a gárdisták így segíthetnek a közbiztonság szavatolásában az iraki parlamenti választások (január 30.) előtt és alatt. A szóvivő nem zárta ki, hogy a csapatkivonás után portugál tisztek részt vehetnek iraki rendőrök kiképzésében akár Portugália, akár Irak területén.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.