„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Iraki felkelők közzétettek kedden egy videofelvételt, amelyen nyolc kínai munkás látható fegyveresek túszaként. A kínai kormány megerősítette az emberrablás tényét.
A túszejtők elmondása szerint a kínaiak egy amerikai csapatoknak dolgozó építőipari cég alkalmazottai. A foglyok egy kis vályogépület előtt láthatók, útlevelüket mutatják a kamerának, s két oldalról egy-egy álarcos szegez rájuk fegyvert.
A magukat an-Numán Brigádnak nevező túszejtők azzal fenyegetőznek, hogy 48 órán belül megölik a túszokat, ha Peking nem tisztázza szerepét Irakban.
Az Új Kína hivatalos hírügynökség szerint a diplomaták mindent megtesznek a túszok kiszabadításáért, akiknek a múlt héten veszett nyomuk, miközben Jordániába utaztak.
Kína, az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, ellenzi az iraki háborút, és a világszervezet komolyabb szerepvállalását sürgeti a helyzet megoldásában.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.