„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Írországban – ahol évek óta párhuzamosan használták a mérföld és a kilométer hosszmértéket – csütörtöktől hivatalosan kizárólag kilométer/órában határozzák meg a megengedett sebességet az utakon.
Az Ír Köztársaságban mind ez idáig mérföldben adták meg a megengedett sebességet, de az útjelző táblák többsége kilométerben írta ki a sebességhatárt. Az ellentét megszüntetése érdekében csütörtökig valamennyi táblát kilométer-jelzésűre cseréltek, és egyidejűleg a vidéki közutakon – ez az írországi úthálózat 90 százalékát teszi ki – csökkentették a megengedett maximális sebességet 97 km/óráról (60 mérföld/óra) 80 km/órára (50 mérföld/óra). Ez mintegy 35 ezer közúti tábla eltávolítását, és 60 ezer új kihelyezését jelentette az elmúlt két hét során.
A közlekedésbiztonsági szakemberek a balesetek és halálesetek számának csökkenését remélik a fokozott sebességkorlátozástól. A büntetőpontrendszer nem volt igazán hatékony; az ír rendőrség most azt mondja: non-stop szolgálatot teljesít az utakon, a hét 7 napján 24 órában, és minden emberileg lehetségest meg fognak tenni azért, hogy kikényszerítsék a sebességkorlátozás betartását. A szolgálatban lévő közlekedési rendőrök létszámát 500-ról 1200-ra növelik.
A változás egyelőre meglehetősen nagy káoszt okoz; 25 ezer olyan ponton állítottak táblát, ahol eddig nem volt, és az autósok „nem voltak tudatában” az általános érvénnyel megszabott sebességhatároknak, így most szokniuk kell a lassúbb tempót. Ebben viszont további nehézséget jelent, hogy a sebességmérő óra a gépkocsik többségében mérföldben jelez.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.