„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Különleges, tengeri szórakoztató parkot terveznek építeni a horvátországi Pulában osztrák befektetők 100 millió eurós beruházással. Az engedélyt néhány hónapon belül megkaphatják Pula városának önkormányzatától.
A Glas Istre című lap beszámolója szerint az Európában is egyedülálló létesítmény 153 millió euróba kerülne, amihez támogatást remélnek az Európai Uniótól és a horvát kormánytól is. A szórakoztató parkot a Pula melletti egykori katonai terepen akarják felépíteni. A létesítményben helyet kapna például egy olyan tenger alatti kávézó, ahonnan az I. világháborúban elsüllyedt nagy csatahajó, a Viribus Unitis roncsai láthatók.
Az előzetes számítások szerint az építkezés jóváhagyása után a tervezés nagyjából egy évet, a kivitelezés két évet venne igénybe. A befektetők a vidámpark megépítése mellett bekapcsolódnának Pula felújításába is.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.