„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A német tartományok több száz feltételezett iszlám szélsőséges kiutasítására készülnek egy szombaton ismertté vált sajtóértesülés szerint.
A Der Spiegel hetilap hétfőn megjelenő számából előzetesen közölt cikk szerint a “kisöprési akciót" az év elején hatályba lépett új német bevándorlási törvény rendelkezéseire alapozzák. Az új jogszabály egyik – Otto Schily belügyminiszter és a konzervatív ellenzék által a törvény parlamenti vitájában körömszakadtáig védett – szakasza a veszélyesnek ítélt iszlámisták kiutasításának megkönnyítését célozza.
A törvény értelmében kiutasítást a tartományi vagy szövetségi hatóságok a “veszélyesség tényeken alapuló, alapos gyanújával" is indokolhatnak. A kiutasítást kimondó határozat ellen az érintettek a szövetségi közigazgatási bíróságnál élhetnek fellebbezéssel. Németországban hírszerzésük becslései szerint 300 erőszakra kész iszlámista él befogadottként.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.