„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A francia hatóságok felszámoltak egy olyan illegális iszlám hálózatot, amely francia állampolgárokat toborzott az Irakba vezényelt amerikai katonák elleni harcra.
A francia belbiztonsági szolgálat, a DST öt férfit és két nőt tartóztatott le hétfőn Párizs egyik északi negyedében tartott házkutatások során. A körzet a radikális iszlám csoportokhoz közel álló fiatalok feltételezett gyülekezőhelye. Négy másik személyt, köztük egy Mekkából hazatért zarándokot szerdán vettek őrizetbe. A letartóztatott kilenc férfi 20-24 éves, többségük algériai származású francia állampolgár.
Dominique de Villepen francia belügyminiszterhez közel álló forrás elmondta: ez volt az első ilyen jellegű - egyben nagy jelentőségű - intézkedés Franciaországban, s az iraki ellenállókat toborzó csoportot teljes egészében felszámolták.
Franciaországban korábban hivatalos bírósági vizsgálat indult a toborzó hálózatok tevékenységének feltárására, miután Irakban több francia állampolgár is életét vesztette. Az Irakban harcoló külföldi önkéntesek száma nehezen felbecsülhető. A Le Monde című francia napilap decemberben titkosszolgálati forrásokra hivatkozva mindazonáltal 1000 és 2000 közé tette számukat, megjegyezve, hogy az iraki ellenállók soraiban harcoló külföldiek többsége Jordániából, Szíriából, Szaúd-Arábiából, Jemenből és Kuvaitból származik.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.