szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Zoran Gyingyics szerb kormányfő meggyilkolásával hozta összefüggésbe Zurab Zsvania grúz miniszterelnök halálát egy moszkvai lap.

A bársonyos forradalom útjára lépett három európai országból kettőben, Szerbiában és Grúziában furcsa körülmények között halt meg a miniszterelnök, míg a harmadik, Ukrajna kormányfője még megerősítésre vár - jegyezte meg a Kommerszant pénteki számában.

A miniszterelnök mindhárom országban sokkal több az elnöki döntések végrehajtójánál: mindhárom esetben erős, önálló politikusegyéniségről van szó. A néhai Gyingyics az elnöknél is erősebb volt - fejtegette a liberális lap, azon morfondírozva, hogy a forradalom kulcsfiguráinak veszte utólagos fizetség-e a társadalom megosztásáért, amely a legbékésebb forradalomnak is velejárója.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Itthon

Meggyilkolták Zoran Gyingyics szerb miniszterelnököt

Két lövéssel meggyilkolták Zoran Gyingyics szerb miniszterelnököt szerdán kora délután a belgrádi miniszterelnöki hivatal előtt. A hatóságok azonnal őrizetbe vettek két főt, akiknél szemtanúk pisztolyt láttak. Szerbiában háromnapos gyászt hirdetett a kormány, s rendkívüli állapotot rendelt el a köztársasági elnök funkcióját gyakorló parlamenti elnök.