A holttesteket az iraki fővárostól nyugatra eső Abu Graib börtön közelében fedezték fel. Az áldozatok ahhoz a nagy létszámú rendőralakulathoz tartoztak, amelyet csütörtökön Bagdad közelében támadás ért, amikor a csoport Divánijából a fővárosba tartott új gépjárművekért. A lázadók az első jelentések szerint két rendőrrel végeztek, tizennégyet megsebesítettek, tizenhat rendőr pedig eltűnt. Az Anszár asz-Szunna Hadserege elnevezésű iraki terrorszervezet pénteki internetes közleményében magára vállalta a merénylet elkövetését, azt állítva, hogy a rajtaütésben huszonkilenc rendőrt megölt, és hetet foglyul ejtett.
Nyolc megölt iraki rendőr holtteste Bagdad közelében
Nyolc megölt iraki rendőr holttestét találták meg Bagdad közelében, jelentette iraki rendőrségi forrásokra hivatkozva vasárnapra virradóra a CNN amerikai hírtelevízió. Héttel közülük közvetlen közelből leadott fejlövéssel végeztek, a nyolcadikat lefejezték.
Magyar-ukrán viszony: Hidegháború helyett most hidegbéke van
Szerbia gyorsított eljárásban adott állampolgárságot egy Ukrajnában hazaárulással vádolt üzletembernek
Magyar Péter: Január 1-től jön a vagyonadó, szigorúbb is lehet, mint korábban tervezték
Magyar Péter Szolnokon: Nyugodtan jöjjön ide és engem öntsön le, ne a civileket
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
„Sajnálom, hogy nem a fején találtam el” – videón a Magyar Pétert tojással megcélzó férfi lefogása
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.