Az igazságügy-minisztérium a törvénytervezetet első formájában 2002-ben nyújtotta be a parlamentben, de elfogadása a pártok szövegezésbeli nézeteltérései miatt mostanáig elhúzódott. A minisztériumnak például be kellett illesztenie a tervezetbe egy olyan magyarázatot, amely szerint "holokauszton az európai zsidóknak a náci Németország és szövetségesei, valamint kollaboránsai által 1933 és 1945 között elkövetett szisztematikus és államilag támogatott üldözését és megsemmisítését kell érteni". Erre azért volt szükség, mert több parlamenti képviselő a szó első jelentésére való utalással - a holokauszt jelentése: égő áldozat - megpróbálta kisebbíteni Románia felelősségét a zsidó népirtásban.
Az előző, szociáldemokrata román kormány 2003-ban nemzetközi felzúdulást váltott ki azzal, hogy kijelentette: 1940 és 1945 között a hitleri szövetséges Románia területe nem volt "színhelye a holokausztnak".
A törvénytervezet, - amelyet még a képviselőháznak is jóvá kell hagynia - tiltja a faj- vagy idegengyűlölő jellegű szervezetek létrehozását, jelképek alkalmazását, a fasiszta propagandát és az olyan személyek tiszteletét, akiket "vétkesnek találtak béke vagy emberiesség ellen elkövetett bűnben". Ez a kitétel különösen annak a nácibarát Ion Antonescu tábornoknak a kultuszára utal, aki a háború idején 270 ezer román zsidó halálát idézte elő, de akit sokan - főleg a nacionalisták - "hősnek" tekintenek, mert visszaszerezte Romániának a Szovjetunió által 1940-ben elcsatolt területeit.
Börtönt kapnak Romániában a holokauszttagadók
A holokausztnak és hatásainak nyilvános tagadását hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtó törvénytervezetet fogadott el nagy többséggel csütörtökön a román felsőház.
A debreceni polgármester felszólította a Semcorpot, hogy hagyja el a várost
A külügyminisztérium szerint 2 036 759 693 forintért magánrepülőzött tavaly Szijjártó Péter
Europion: A hőségriadó elhozta Magyar Péter egyik első olyan döntését, amely a többség szerint nem elegendő
Elérhetetlen lett két Fidesz-közeli lap Baranyában
A Pécsi Újság 16 éve legendás hírnevet szerzett azzal, hogy a főszerkesztője orális szexre szólította fel a fővárosiakat.
Tájékoztatót küldött a Mediaworks a Magyar Nemzet előfizetőinek
Lerohad a Gubacsi híd: bíróságra került a tízmilliárdos tender, közben Mészárosék a felújításból gazdagodnak
Rég leáldozott a szerb elnök csillaga, de esze ágában nincs távozni
Medián: Kitart a Tisza-eufória, egyre fogynak a Fidesz-szavazók
Hatalmas tűz ütött ki a Hortobágyi Nemzeti Parkban
Nem engedtek fel 23 utast a Wizz Air a Kefalónia–Budapest-járatára
Integritás Hatóság: A közbeszerzésekben a túlárazás nem hiba, hanem a rendszer lényege
Nagyon visszaesett a kereslet a budapesti ingatlanok iránt
Marabu Féknyúz: Hajdu
Nem hagyjuk.
Még légkondi alatt is durván megborítja a munkát és a GDP-t a hőség
Ha az okosórám szerint kipihent vagyok, miért érzem magam mégis fáradtnak?
Karácsony Gergely Colin Firth ikonikus jelenetét idézve nyitott meg egy strandot
Itt az MNB-alapítvány mérlege: az induló közvagyon tizede sincs meg
Mától tilos egyszer használatos műanyag poharakat forgalmazni
A FIFA elmagyarázta, miért volt szabálytalan a németek hosszabbításban fejelt gólja
Esküvőt vezetett le Schwarzenegger a Halászbástyán
Meghalt a Village People frontembere
Pótlékmaffiát kapcsoltak le a BKK berkein belül
A csalást egy belső ellenőrzés tárta fel, az érintetteket kirúgták.