A katolikus dogmák új legfőbb őrének ír és portugál ősei 1860 körül telepedtek meg a San Franciscóban. Ő maga, William Joseph Levada, Long Beach-ben született 1936. június 15-én. Papként, püspökként, illetve érsekként Kaliforniában és Oregonban szolgált, 1976-től 1982-ig azonban Rómában élt, mint a Hittani Kongregáció munkatársa, 1981-ig még Ratzinger elődjének, a dogmavédelmi hivatal akkori prefektusának, Franjo Seper horvát bíborosnak a felügyelete alatt.

© AP

1987-ben már Joseph Ratzinger kérte fel, vegyen részt az új katolikus katekizmus megszövegezésében, amely végül 1993-ra készült el. A tizenkét bíboros felügyelete alatt hét püspök által készített új katekizmus angol verziójának nyelvezetét Levada „túlságosan lazának és megengedőnek” találta, és nyomban kieszközölte a Vatikánban közösen megfogalmazott szöveg újabb, „szó szerintibb” fordítását, amely 1994-ben meg is jelent.

Ratzinger felkérésére Levada 2000 novemberében ismét tagja lett a Hittani Kongregációnak, ám ezt az állást mostanáig gyakorlatilag San Franciscóból töltötte be, amelynek 1995. december 27. óta ő az érseke. A várakozások szerint beiktatásának tizedik évfordulóját az év végén még San Franciscóban fogja tölteni, s csak azután költözik át teljesen a Vatikánba.

Kinevezése már „geopolitikai” szempontból is meglepetés volt, mivel megmutatta: tévesek voltak azok az elképzelések, amelyek szerint az új pápa, de legalább egynémely vatikáni kulcspozíciót betöltő személy a hol délinek, hol fejlődőnek mondott (valójában szegény és elmaradott) országokból kerül majd ki, ahol az elmúlt évtizedekben bekövetkezett demográfiai súlypont-eltolódás következtében ma a világ katolikusainak jó kétharmada él, s ahol – az európai országok nem jelentéktelen részével szemben – a hívek még el is járnak a templomba.

E súlyponteltolódás azonban, úgy látszik, továbbra is csak a hívekre érvényes, de nem a vallási vezetőkre. Az új, német pápa a korábban általa betöltött kulcspozíciók közül a bíborosi kar dékánjának a vatikáni államtitkárt („miniszterelnököt”), a nála csak fél évvel fiatalabb olasz Angelo Sodano bíborost nevezte ki; a Hittani Kongregáció prefektusának székébe San Francisco érsekét, a 68 éves William Joseph Levadát emelte.

Sodano kinevezése nem borzolta fel a kedélyeket, ám annál nagyobb feltűnést keltett Levada kinevezése, aki még nem is bíboros, és máris magasabb posztra repült a katolikus egyházban, mint az Egyesült Államokból korábban bárki. De vajon valóban a megfelelő ember került-e a megfelelő helyre?

A Hittani Kongregáció egyik feladata az egyház tanainak dogmákba öntése és e dogmák érvényesítése – amelynek céljából e szent intézmény évszázadok óta könyveket vizsgál át, vajon a bennük foglalt gondolatok ellentmondanak-e az egyház tanításának. A kongregáció másik fő tevékenysége azoknak a bűnöknek a kivizsgálása lenne, amelyeket az egyház tagjai – különösen pedig a papok – követnének el „a hit, az erkölcs, valamint a szentségek ellen”.

Levada egy ismert nyilatkozata értelmében a papoknak kötelező elfogadni a tanítást, amely szerint az abortusz és az eutanázia túlságosan gonosz dolgok ahhoz, hogy az azokat gyakorlókat az egyház a szentségekben korlátozás nélkül részesíthesse – igaz, azt sem jelentette ki egyértelműen, hogy ő maga visszautasítaná a szentségek kiszolgáltatását egy eutanázia-, vagy abortusz-párti katolikusoktól. A nyilatkozat hátteréhez érdemes felidézni, hogy a legutóbbi amerikai elnökválasztási kampány során Joseph Ratzinger nyomására John Kerryt, a demokrata párt – vallási hovatartozását tekintve katolikus, politikailag azonban abortusz-párti – elnökjelöltjét eltiltották a szentáldozástól.

A legtöbb és legélesebb bírálat Levadát a papok által elkövetett (nemi) visszaélések túlélőinek hálózata, a SNAP (Survivors Network of those Abused by Priests) részéről éri, nap mint nap. E hálózat tagjai szerint Levada – 1995-ig az oregoni Portland, attól kezdve San Francisco érsekeként – „lassú volt a cselekvésben, kíméletlen az áldozatokkal, és eltussolt, amit csak lehetett”.

Az mindenesetre figyelemre méltó, hogy miközben Kaliforniában pedofília és más szexuális visszaélések miatt egyidejűleg több száz per zajlik a katolikus egyház, illetve annak papjai ellen, s ezekben bíróságok a kaliforniai egyházat már eddig is százmillió dolláros nagyságrendű kártérítések megfizetésére kötelezték, Levada az őt érő kritikákat „figyelemre sem érdemesnek” titulálja.

Ugyanakkor kompromisszum-képességét bizonyítja, hogy az abortuszt, az eutanáziát, de még a homoszexualitást is elítélő konzervatív egyházi személyiség létére 1997-ben sikerült megállapodást kötnie a melegek és leszbikusok fővárosa, San Francisco városatyáival (akiknek helyi törvényei értelmében meleg élettársak éppen úgy örökölhetnek, mint másutt a házastársak), mely megállapodás értelmében a katolikus karitatív szervezetek orvosi és ápolói szolgáltatásaikat azontúl nemcsak házastársaknak, de hetero- és homoszexuális élettársaknak is nyújtani kezdték. A kompromisszum akkor abban állt, hogy Levada megkerülte a meleg-kérdést, amidőn e karitatív tevékenységet egészségügyinek minősítette – márpedig az egyház intézményei ilyet, dogmatikai nézetektől függetlenül, minden rászorulónak egyaránt, kivétel nélkül nyújthatnak.

Vajon Rómában is, a Hittani Kongregáció prefektusaként is meg fogja tudni kerülni a meleg-kérdést, és általában a meleg kérdéseket?

Gerlóczy Ferenc