Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az utóbbi évek legsúlyosabb nukleáris balesetének nevezi a vasárnapi brit sajtó az észak-angliai Sellafield hasadóanyag-feldolgozójában most feltárt, hónapokon keresztül észre sem vett szivárgást, amelynek során az előzetes adatok szerint is több tízezer liter sugárzó sav folyt ki.
A baleseteiről már korábban hírhedté vált üzem működtetője, a British Nuclear Group a hétvégén bejelentette, hogy "anyagfáradás" következtében eltört a Thorp nevű feldolgozó egyik vezetéke, és hónapokon keresztül - akár tavaly augusztus óta - szivárgott a maró, sugárzó folyadék.
A cég szerint a múlt hónapban felfedezett szivárgás során nem került a szabadba radioaktív anyag; a folyadék egy zárt, betonnal bélelt, a személyzet által sem hozzáférhető biztonsági kamrában gyűlt fel.
A nukleáris baleseteket osztályozó nemzetközi skálán az incidens mindazonáltal a 3-as fokozatot kapta; ugyanezen a mércén a csernobili robbanás - az eddigi legsúlyosabb ipari nukleáris baleset - 7-es szintű volt.
A The Independent on Sunday saját vizsgálata szerint összesen 83 ezer liter radioaktív folyadék folyt ki a sellafieldi feldolgozó sérült vezetékéből; a liberális vasárnapi brit lap szerint ez a mennyiség "egy fél olimpiai úszómedencét megtöltene".
A lap szerint büntető eljárás indulhat az üzemet működtető cég ellen. Sellafield régóta hírhedt a feldolgozóban időről időre bekövetkező incidensekről. Az üzemben csaknem fél évszázada az addigi legsúlyosabb nyugat-európai nukleáris baleset történt: 1957. október 7-én tűz ütött ki az egyik plutóniumtermelő reaktorban, s ennek következtében radioaktív anyagok jutottak a levegőbe, 500 négyzetkilométernyi területet lszennyezve. Évekkel később egy hivatalos brit jelentés megállapította, hogy több tucat személy halt meg a baleset által előidézett rákos megbetegedésben.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.