Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az eddigi legerősebb utalást tette hétfőn a brit miniszterelnök arra, hogy korábban vállalt kötelezettsége ellenére a brit kormány esetleg mégsem bocsátja népszavazásra az uniós alkotmányt a francia kudarc után.
A hosszú hétvégét Olaszországban töltő Tony Blair hétfőn kiadott, Londonban ismertetett nyilatkozatában - megismételve külügyminisztere, Jack Straw előző esti megfogalmazását - azt mondta: a történtekre, amelyek "alapvető kérdéseket vetnek fel" az EU további haladási irányával, jövőjével és gazdaságával kapcsolatban, most "reflektálni kell".
Blair kijelentette, hogy egyelőre "korai arról beszélni", hogy ezek után Nagy-Britanniában tartanak-e népszavazást az alkotmányról. A brit kormányfő - politikai pályafutásának egyik legnagyobb fordulatát végrehajtva, a sajtó és az EU-alkotmányt mereven elvető konzervatív ellenzék rendkívüli nyomásának engedve - hosszas ellenzés után tavaly közölte, hogy Nagy-Britanniában is referendumot tartanak a lakosság körében igen népszerűtlen szerződésről. Ennek időpontját még nem írták ki, de hivatalos közlések szerint a kormány 2006 tavaszát tekinti céldátumnak.
A brit sajtó azonban már a francia referendum előtt egyöntetűen azt írta, hogy szinte eldöntött tény, hogy ha a franciák elvetik az unió bővítéséhez kidolgozott alkotmányt, a brit kormány törli a népszavazás tervét.
A kormány azonban egyelőre időt nyert a szokásos május végi háromnapos hétvégével és az ahhoz kapcsolódó parlamenti munkaszüneti héttel. Jack Straw külügyminiszter hétfőn a BBC-nek azt mondta, hogy a további tervek bejelentésének megfelelő helyszíne a parlament, az azonban csak június 6-án ül össze ismét. Straw aznapra kormánynyilatkozatot ígért az alkotmány ügyében.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.