 Jaszin Hasszán Omar © AP |
A Scotland Yard annyit közölt, hogy Birminghamben négy személyt vettek őrizetbe a július 21-i londoni merényletkísérletek ügyében folyó nyomozás keretében, egyiküket "a 2000. évi terrorizmusellenes törvény alapján". A PA hírügynökség, a BBC és Sky News előzőleg arról számolt be, hogy a férfi ellen körözési parancs volt érvényben a sikertelen merényletek miatt, ezt azonban a rendőrség szóvivője "a sajtó spekulációjának" minősítette. Csupán annyit közölt, hogy a gyanúsítottat azonnal Londonba szállították kihallgatásra. A férfi otthonában felfedeztek egy gyanús csomagot is, amely miatt a környéken kisebb kiürítést kellett végrehajtani. A birminghami akcióban a helyi rendőrség és a Scotland Yard terroristaellenes csoportja mellett a brit titkosszolgálat tagjai is részt vettek. Rajtuk kívül három újabb terroristagyanús személyt vettek őrizetbe szerdán Nagy-Britanniában.
Egy férfit Lutonban, a Londont kiszolgáló öt nagy nemzetközi repülőtér egyikén, szintén a terrorizmusellenes törvény alapján fogtak le, miután a légikikötőben riadót rendeltek el. A rendőrség közlése szerint a férfit azelőtt tartóztatták fel, mielőtt felszállt volna a franciaországi Nimes-be tartó repülőjáratra. A gépet átvizsgálták, és később engedélyezték a felszállást. További részlet egyelőre nem ismeretes. A repülőtér az őrizetbe vétel óta ismét üzemel.
Két másik férfit az észak-angliai Newcastle-ból a londoni King's Cross állomásra tartó vonaton fogtak el. A Scotland Yard egyelőre nem erősítette meg, hogy a newcastle-i letartóztatások összefüggésben vannak-e a birminghami felgöngyölítő akcióval.
A lutoni eseményekkel szinte egy időben, kora délután a brit rendőrség közel fél órára lezárta a forgalom elől és részlegesen kiürítette a londoni üzleti negyed egyik főutcáját, a Fleet Streetet is, miután gyanús csomagról kaptak bejelentést. A rendőrség egy 75 méteres szakaszon lezárta az utcát, s a környéken kiürített több üzletet és lakóházat.
A július 21-i eseményekkel összefüggésben átkutattak két lakást Észak-Londonban, Finchley és Enfield városrészekben, a vizsgálatok még folynak - közölte egy rendőrségi szóvivő. A londoni metró- és autóbusz-hálózat ellen július 21-én végrehajtott pokolgépes merényletkísérletek kudarcot vallottak, miután a robbanószerkezetek nem léptek működésbe. A két héttel korábbi terrortámadásban legalább 56-an haltak meg és a hétszázat is meghaladta a sebesültek száma.