Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Legkevesebb negyven halottja és 57 sérültje van újabb adatok szerint annak az öngyilkos merényletnek, amelyet pénteken követtek el egy katonai toborzóközpont ellen az észak-iraki Rabíában. Két személyt eltűntként tartanak nyilván.
A szíriai határhoz közeli település rendőrfőnökének szombati nyilatkozata szerint "biztonsági szempontból durva hiba volt, hogy a toborzást kétnaposra tervezték, csütörtökre és péntekre, így az öngyilkos robbantónak volt ideje felmérni a terepet". A hadsereg csak az épületet biztosította, az udvart nem, ahol a jelentkező fiatalok gyülekeztek, és ahol a merénylet történt - tette hozzá.
A merénylő elvegyült az éppen kiképzőgyakorlatot végző újoncok között, s ott hozta működésbe a magára szerelt pokolgépet. Az akciót az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iraki vezetőjének, Abu Muszab az-Zarkávinak a csoportja vállalata magára egy internetes közleményben, amelynek hitelességét eddig még nem sikerült megállapítani.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.