Hazatért Kirgizisztánba a márciusban elmenekült volt kormányfő

Hazatért Moszkvából hétfőn Kirgizisztánba Nyikolaj Tanajev, a közép-ázsiai ország volt miniszterelnöke, aki a márciusi forradalom elől külföldre menekült - jelentették a biskeki ügyészi szervek.

  • unknown unknown
Hazatért Kirgizisztánba a márciusban elmenekült volt kormányfő

Az 59 éves férfit az igazságszolgáltatás elé idézték, és megkezdték kihallgatását, mert azzal vádolják, hogy kormányfőként hatalmával visszaélve jogtalan haszonra tett szert egy kereskedelmi központ felépítéséből.

A vádlott tagadja bűnösségét - jelezte a volt politikus ügyvédje. Makszim Makszimov látja el az egykori kirgiz elnök, Aszkar Akajev jogi képviseletét is.

Az ügyészség úgy döntött, hogy nem helyezi előzetes letartóztatásba Tanajevet, de írásos garanciát kért tőle arra, hogy nem próbálja meg elhagyni az országot.

Akajev volt államfő a márciusban kitört népelkelés miatt szintén elmenekült az országból. A régi rendszer nyomába lépett új vezetés több volt kormánytisztségviselő korrupciós ügyében kezdett vizsgálatot.