Palesztin rakéták csapódtak be izraeli területre

A Gázai övezet határa közelében mezőkre becsapódott lövedékek nem okoztak sebesüléseket és károkat sem.

  • MTI
Palesztin rakéták csapódtak be izraeli területre

Ez volt az első ilyen rakétatámadás Izrael ellen azóta, hogy a Gázai övezetet tíz nappal ezelőtt kiürítette - 38 évi megszállás után - az izraeli hadsereg. Az Iszlám Dzsihád szélsőséges palesztin szervezet fegyveres szárnya közölte, hogy tíz házi készítésű rakétát lőttek ki az izraeli Szderót városa felé, megtorlásul azért, hogy izraeli katonák a Jordán folyó nyugati partján fekvő palesztin területeken, Túl-Karm közelében végeztek három harcosukkal. Izraeli katonai források egyelőre csak egy rakéta becsapódását erősítették meg, hozzáfűzve, hogy a körzetben hallatszottak még robbanások, de azok oka nem ismeretes.

Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között

Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.