„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Aknagránátokat lőttek ki palesztinok egy izraeli katonai támaszpontra a Gázai övezettől északra. Senki sem sebesült meg a támadás következtében.
Az izraeli hadsereg bejelentése arra nem tért ki, hogy az aknagránátok becsapódása okozott-e anyagi kárt. Mahmúd Abbász palesztin elnök eközben elítélte a palesztin szélsőségesek ellen a Ciszjordániában és a Gázai övezetben indított, folyamatban lévő izraeli offenzívát, és fölszólította Izraelt a támadás leállítására. Az elnök szerint valamennyi palesztin frakció elkötelezte magát a tűzszünet mellett, leállította a katonai parádékat, tagjaik pedig lemondtak arról, hogy nyilvánosan viseljék fegyvereiket.
Palesztin aktivistákat kereső izraeli katonák csütörtök hajnalban átkutattak több falut a ciszjordániai Rámalláh és Dzsenín körzetében. A razzia során lelőttek három palesztin fegyverest. A katonák Dzsenínben a Fatah palesztin mozgalom egyik körözött tagjával végeztek, a településhez közel eső egyik faluban pedig a Népi Front Palesztina Felszabadításáért szervezethez tartozó két palesztint lőttek le, akik tüzet nyitottak a letartóztatásukra kivezényelt egységre.
A három csütörtöki áldozat dzseníni temetésén kétezer ember vett részt. A gyászoló tömegben fegyveresek is feltűntek, akik bosszút esküdtek a palesztinok haláláért.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.