szerző:
hvg.hu

A Hamasz palesztin terrorszervezet néhány öngóllal alaposan meggyengítette magát. A Ciszjordániában rendezett helyhatósági választás harmadik fordulójában a Fatah jelentős győzelmet aratott.

  • © AP
    Az előzetes adatok szerint a Ciszjordániában rendezett helyhatósági választásokon – a 127 ezer választásra jogosult 75 százalékának részvétele mellett - Mahmud Abbász Fatah mozgalma 61 kerületben győzött, a Hamasz terrorszervezet 28-ban lett győztes, míg függetlenek, és kisebb csoportok 16 kerületben szereztek többséget. A Fatah sokkal jobban szerepelt a vártnál, sokan a Hamasz fölcsuszamlás-szerű győzelmét tippelték, ám ennek pont az ellenkezője következett be.

    Korábban olyan hangok hallatszottak, hogy az izraeliek gázai kivonulásában a Hamasz erőteljes nyomásának komoly jelentősége volt. Számos palesztin kommentátor dícsérte a szervezetet, mondván, hogy az jóval agilisabban küzd a palesztin területek felszabadításáért, mint a Fatah. Hiába próbálták izraeli részről megkongatni a vészharangokat, hogy a Hamasz – ha részt kap a hatalomból - előbb-utóbb eltávolítja onnan az Arafat fémjelezte mozgalmat. Követelték a terrorszervezte tagjainak lefegyverzését. Abbászék egyelőre semmit sem tettek, kifelé azzal érvelnek, hogy a „testvérek”részvétele a választásokon bátorító jel: azt mutatja, hogy készek részt venni a politikai folyamatokban.

    A terrorszervezet - elemzők szerint – hatalmas öngólt lőtt, amikor,  egy nagygyűléssel egybekötött katonai parádén bekövetkezett , több halálos áldozatot követelő balesetért, Izraelt hibáztatva, Kasszam rakétákkal lőtték Szderot városát. Független palesztin szakértők állapították meg, hogy a halottakba palesztin készítésű rakéták szilánkjai fúródtak. Ráadásul a Hamasz közzétette az elrabolt és később kivégzett izraeli állampolgár, Sasson Nuriel fényképét, amint megkötözve, tehetetlenül retteg fegyveres fogvatartói között. Később egy videófelvételt is közzé tettek az áldozatról. Ezzel még jobban erősítették azt az imidzset, hogy a Hamasz terrorszervezet, az al Kaida méltó párja.

    Az izraeli ellencsapások nem maradtak el: a nyugati parton letatóztatták a szervezet több vezetőjét, rakétakilövőpontokat, fegyverkészítő műhelyeket, politikai irodákat bombáztak le. Bezártak több szociális központot is, amelyek a Hamasz infrastrukturájának részeként, jóléti és terrorcélokat egyaránt szolgáltak.

    Izraeli hírszerő források szerint a Hamasz stratégiailag jelentősen meggyengült. Hamarosan el kell döntenie, folytatjak-e a katonai hadviselést, „Izrael megsemmisítéséig”, vagy készek a kompromisszumokra és aktívan bekapcsolódnak a békefolyamatba. Állítólag minderről heves viták folynak a Hamasz berkeiben. Vezetőik - biztos ami biztos - az izraeli légitámadások elől rejtekhelyekre vonultak.

  • Állj mellénk!

    Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

    Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

    Állj mellénk!

    Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

    Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
    Búzatáblában találták meg a húga megölésével gyanúsított férfit

    Búzatáblában találták meg a húga megölésével gyanúsított férfit

    Múzeumba kerül a Donald Trumpon gúnyolódó lufi

    Múzeumba kerül a Donald Trumpon gúnyolódó lufi

    A Kétfarkúak megoldották, hogy az emeletes vonatok beférjenek az alagutakba - fotó

    A Kétfarkúak megoldották, hogy az emeletes vonatok beférjenek az alagutakba - fotó

    Trump "virtuális hazaárulással" vádolta meg a The New York Timest

    Trump "virtuális hazaárulással" vádolta meg a The New York Timest

    Gyereke útlevelével akart egy kisfiút átvinni Ferihegyen egy iraki nő

    Gyereke útlevelével akart egy kisfiút átvinni Ferihegyen egy iraki nő

    Fotók: Egy autós letarolta a benzinkutat Martonvásárnál

    Fotók: Egy autós letarolta a benzinkutat Martonvásárnál