szerző:
MTI

Benyújtotta szerdán lemondását Bajram Kosumi koszovói miniszterelnök. Lapértesülés szerint a poszt várományosa Agim Ceku egykori gerillavezér.

A belgrádi média szerint Kosumi azzal indokolta lépését, hogy egy leváltására irányuló kezdeményezés esetén a parlamentben nem kapott volna elegendő támogatást. 

A pristinai média korábban arról adott hírt, hogy a miniszterelnök munkájával elégedetlen volt a párja, a Szövetség Koszovó Jövőjéért, ezért szorgalmazta lemondását. Az Express című pristinai napilap arról írt szerdán, hogy a miniszterelnöki poszt várományosa Agim Ceku egykori gerillavezér, a Koszovói Védelmi Hadtest parancsnoka.

Kosumi egy éve vezette a tartományi kormányt, miután elődje, a háborús bűntényekkel vádolt Ramus Haradinaj önként feladta magát a hágai Nemzetközi Törvényszéknek.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

Szerbia autonómiát adna Koszovónak

A túlnyomórészt albánok lakta Koszovó Szerbia határain belül maradna, de magas fokú autonómiát élvezne, a tartomány jövőjéről folyó tárgyalásokon előterjesztett szerb kormánykoncepció szerint.

MTI Világ

Fatmir Sejdiu Koszovó új elnöke

A koszovói parlament pénteken megválasztotta az 54 éves Fatmir Sejdiut a tartomány új elnökének, a január végén elhunyt Ibrahim Rugova helyére.

MTI Világ

Haradinaj szabadlábon Hágából

Szabadlábra helyezik Ramus Haradinaj háborús és emberiességi elleni bűnök elkövetésével vádolt volt koszovói kormányfőt - közölte hétfőn a hágai Nemzetközi Törvényszék.

MTI Világ

Elhunyt Ibrahim Rugova koszovói elnök

Pristinai tisztségviselők közlése szerint elhunyt Ibrahim Rugova koszovói elnök, akiről már jó ideje tudni lehetett, hogy tüdőrákban szenved.

MTI Világ

Az ENSZ főtárgyalója Koszovó függetlenségét jövendöli

Szinte órákkal a Koszovóról Bécsben hétfő délelőtt kezdődő, közvetlen koszovói albán-szerb tárgyalások előtt gyakorlatilag az ENSZ-közigazgatás alatt álló szerbiai tartomány de facto függetlenségét jövendölte Martti Ahtisaari, a világszervezet főtárgyalója.

Az IKEA zseniális marketinggel reagált a 120 ezer dolláros banánra

Az IKEA zseniális marketinggel reagált a 120 ezer dolláros banánra

Nyilvánosságra hozta a levelét az Újszínházban történt állítólagos zaklatás bejelentője

Nyilvánosságra hozta a levelét az Újszínházban történt állítólagos zaklatás bejelentője

Elmeorvosi vizsgálat vár a tanárát megkéselő diákra

Elmeorvosi vizsgálat vár a tanárát megkéselő diákra

Nagyot bakiztak a fizetésekkel Orbánék, Áder a kezükre játszhatott

Nagyot bakiztak a fizetésekkel Orbánék, Áder a kezükre játszhatott

Négy feltételt szab a kormány az EU-s klímaegyezmény aláírására

Négy feltételt szab a kormány az EU-s klímaegyezmény aláírására

Meghalt egy ember a Hajógyári szigeten, amikor kigyulladt egy viskó

Meghalt egy ember a Hajógyári szigeten, amikor kigyulladt egy viskó