szerző:
MTI

Öt halottja és 49 sebesültje volt az Egyesült Államok karacsi konzulátusa mellett hajnalban elkövetett robbantásoknak.

Amerikai diplomata a reggeli karacsi robbantásos merénylet egyik halálos áldozata - jelentette be az Újdelhiben tárgyaló George Bush. Az amerikai elnök az áldozat nevét nem közölte.

A rendőrség kezdetben arról beszámolt be, hogy a robbanó szerkezeteket valószínűleg két, a közelben lévő Marriott luxusszálloda parkolójában álló gépkocsiba rejtették. Később viszont már azt közölték, hogy csupán egy pokolgép robbant, a második robbanást már a detonációból keletkező tűz okozta. A hatóságok egy kiégett gépkocsironcsban megtalálták az egyik feltételezett öngyilkos merénylő holttestét, a másikét egy újabb jármű mellett. Egy harmadik áldozat egy biztonsági szolgálatot teljesítő katona volt.

Az első jelentések szerint az amerikai képviselet tagjai közül senki sem sérült meg, de az iszlámábádi amerikai nagykövetség egyelőre nem tudta ezt megerősíteni. Ugyanakkor a pakisztáni biztonsági szolgálat egyik illetékese azt közölte, hogy meghalt egy, "a konzulátussal kapcsolatban álló külföldi", egy másik külföldi pedig eltűnt.

A 2002. június 14-én, gépkocsiba rejtett pokolgéppel elkövetett öngyilkos merénylet óta, amelyben 14 pakisztáni vesztette életét, egyetlen autó sem közelítheti meg a konzulátust szigorú ellenőrzés nélkül. Ennek ellenére 2004 márciusában öt perccel a várható robbanás előtt hatástalanítottak egy nagy erejű pokolgépet, amelyet az amerikai képviselet közelében egy kis furgonban helyeztek el.

A terrorakciót két nappal George Bush amerikai elnök tervezett pakisztáni látogatása előtt hajtották végre. Bush várhatóan csak néhány órát tölt Iszlámábádban, és programjában nem szerepel Karacsi.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hét nap

PAKISZTÁN: 53 EZER ÁLDOZAT

Pakisztánban az orvosok attól tartanak, a következő napokban tovább nő a két héttel ezelőtti földrengés áldozatainak...

Világ

Pakisztáni fanatikusképző

Mintegy háromszáz embert tartóztattak le Pakisztánban a magánotthonokban, mecsetekben és medreszékben, azaz vallási...

MTI Világ

Pakisztán és India megnyitotta az első kasmíri átkelőt

Átkelőhelyet nyitott Kasmír két fele között Pakisztán és India hétfőn, hogy ezzel is segítse az október 8-i földrengés áldozatait. A lépés elsősorban gesztusértékű, mivel a vitatott hovatartozású Kasmír pakisztáni és indiai része között még soha nem nyitották meg az 1949-ben létesített ellenőrzési vonalat.

Hét nap

PAKISZTÁN ÉS IZRAEL

Nyilvánosan kezet fogott egymással Khursíd Kaszuri pakisztáni és Szilvan Salom izraeli külügyminiszter a múlt...

MTI Világ

Újabb milliárdokat kap Pakisztán

Összesen több mint öt milliárd dollár támogatásra számíthat a földrengés sújtotta Pakisztán. Az erről döntő nemzetközi konferencián 50 ország vezetői mellett bankok és multinacionális vállalatok is részt vettek.

MTI Világ

Merénylet és zavargások Pakisztánban

Nyolc ember életét vesztette, mintegy ötvenen megsérültek egy síita vallási menet ellen elkövetett pokolgépes merényletben Pakisztán északnyugati részén.

MTI Világ

CIA-légitámadás Ajman az-Zavahri ellen Pakisztánban

Az al-Kaida második számú vezetője, Ajman az-Zavahri volt a célpontja annak a légitámadásnak, amelyet az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA rendelt el pakisztáni területen – jelentette szombaton kora hajnalban a CNN amerikai hírtelevízió.

Eddig összesen 72 millió forintra büntették a parlamenti képviselőket

Eddig összesen 72 millió forintra büntették a parlamenti képviselőket

Megússzák a gigabírságot a színlelt szerződéssel foglalkoztatók

Megússzák a gigabírságot a színlelt szerződéssel foglalkoztatók

A számlák 30 százalékát nem fizetik ki a cégek határidőre

A számlák 30 százalékát nem fizetik ki a cégek határidőre

Donald Trump lehet az igazi karácsonyi Grincs

Donald Trump lehet az igazi karácsonyi Grincs

Rendkívüli társulati ülést hívtak össze az Új Színházban – videó

Rendkívüli társulati ülést hívtak össze az Új Színházban – videó

„A kultúra nem ráadás, a kultúra a lázadás”

„A kultúra nem ráadás, a kultúra a lázadás”