szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kormányellenes tüntetést tartott pénteken Szófiában egy szélsőjobboldali, nacionalista párt a bolgár nemzeti ünnep alkalmából.

Sziderov hívei gyűrűjében
© AP
Az "Attak" több ezer híve a kormány, majd az államfő hivatalához vonult, órákra megbénítva a bolgár főváros központjának közlekedését. Jelszavaikban korrupcióval vádolták meg a kormányt, és a választások előrehozatalát követelték. Volen Sziderov pártelnök a tömeghez intézett beszédében azt hangoztatta, hogy felül kell vizsgálni a privatizációt, és kijelentette, hogy a török és cigány kisebbséget nem szabad beengedni a kormányzatba. - Adják vissza Bulgáriát a bolgároknak – követelte.

Az Attak a tavalyi parlamenti választásokon nyolc százalék szavazatot kapott a nagy, hagyományos pártokból kiábrándult emberektől, és 21 helyet szerzett meg a 240 fős törvényhozásban. A kormányt három párt koalíciója alkotja. A szocialista párt, a török kisebbség pártja és az egykori uralkodó, Szimeon Nemzeti Mozgalma vesz részt benne. A török birodalom alóli felszabadulás 128. évfordulóján tartott pénteki tüntetés volt a legnagyobb kormányellenes megmozdulás Bulgáriában 2005 augusztusa óta.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Autó

Lesz bolgár autó?

A Daimler-Chrysler, a Brabus tuningcég és bolgár egyetemisták jegyzik azt a tanulmányautó-tervet, amely az „Autó Bulgáriának” nevet viseli, és amelyet a 2007-es smart forfour alapjaira építenek.

MTI Világ

Románia és Bulgária: marad a csatlakozási menetrend

Romániának és Bulgáriának továbbra is megvan a lehetősége, hogy 2007-ben csatlakozzon az EU-hoz, ehhez azonban a következő hónapokban nagyon intenzív munkát kell folytatniuk -mondta Olli Rehn, az unió bővítési biztosa.

eurohirek.hu Világ

„Isten hozott, román és bolgár kollégáink!”

Sok fejtörést okoz az EU vezetésének Románia és Bulgária közelgő EU-csatlakozása. Új iskolákat és óvodákat kell létesíteni például a két országból érkező tisztviselők gyermekei számára.

Kevesli a kormány a vakcinát, de így is az uniós élbolyban vagyunk az oltások számát nézve

Kevesli a kormány a vakcinát, de így is az uniós élbolyban vagyunk az oltások számát nézve

A Samsung új fülhallgatója tudja, mikor akarunk beszélgetni, és akkor némítja a zenét

A Samsung új fülhallgatója tudja, mikor akarunk beszélgetni, és akkor némítja a zenét

A református egyháznak adná az Ódry Színpadot az SZFE kuratóriuma

A református egyháznak adná az Ódry Színpadot az SZFE kuratóriuma