szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Dunán nagyon súlyossá vált a helyzet, de a mostani árvízkárok elmaradnak a tavalyiaktól - összegezte a román belügyminiszter a dunai árvíz által sújtott vidékeken szerzett legfrissebb tapasztalatait.

Bár vasárnap óta a Duna Báziásnál megállapodott a másodpercenkénti 15 800 köbméteres vízhozamnál, s az előrejelzések ellenére úgy néz ki, hogy elmarad a 111 évvel ezelőtt mért 15 900 köbméteres rekordtól, a folyam több ezer kilométeres romániai szakaszán vasárnap óta rendkívül drámaira fordult a helyzet.

Pillanatnyilag legsúlyosabb a helyzet a Duna menti olténiai megyékben. Dolj megyében például, ahol helyenként tíz kilométerre "szélesedett" a folyam, tízezer ember kimenekítésével számolnak a helyhatósági szervek. Itt ugyanis több falut körülzárt és részben már el is öntött az árvíz, miután a Duna néhány helyen áttörte a védőgátakat. Hétfő déli helyszíni jelentések szerint itt és az Al-Duna menti dobrudzsai vidékeken - Konstanca és Tulcea megyékben - már több ezer személyt kellett kimenekíteni teherautókkal, csónakkal, helikopterrel az elárasztott vagy a víz által fenyegetett otthonaikból.

A hatóságok úgy döntöttek, hogy a korábbi két mesterségesen megnyitott rés után, hétfőn az Al-Dunán, a folyam egyik itteni ágán további két helyen réseket robbantanak a gátakon. Ezzel lakatlan, többnyire a korábbi évtizedekben lecsapolt területeket árasztanak el, hogy mentsék a lakott területeket.

A román vízügyi szakembereket idéző bukaresti média körülbelül két hétig elhúzódó, lassan levonuló árhullámmal számol. Ez azért veszélyes, mert az irdatlan víztömeg könnyen elsöpörheti a gátakat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Az ország területének 13 százaléka a folyók vízszintje alatt

Mintegy 12 ezer négyzetkilométer van jelenleg az áradó folyók vízszintje alatt, ami mutatja helyzet súlyosságát. Az elmúlt 24 órában a Tisza vízgyűjtőjén mindössze 5 milliméter alatti csapadék hullott, ami újabb árhullámot nem indított el az érintett folyókon.