szerző:
MTI

A Washington által "minden idők legveszélyesebb katonai hackereként" körözött Gary McKinnon számítógépes szakértőt Nagy-Britannia, egy szerdai londoni bírósági döntés értelmében, ki kell, hogy adja az Egyesült Államoknak.

Az Észak-Londonban élő 40 éves számítógépes guru - akit tavaly júniusban tartóztattak le amerikai ügyészi megkeresés nyomán - állítólag a legnagyobb kárt okozó kalózkodást hajtotta végre amerikai kormányzati számítógépes hálózatokban. Csaknem száz komputert tört fel egyebek mellett a védelmi minisztérium, a hadsereg és az űrkutatási hivatal rendszereiben; internetes betöréseivel 700 ezer dolláros kárt okozott.

A hacker társadalomban Solo néven ismert McKinnon kiadatása azonban még nincs eldöntve, a bíróság csak ajánlást hozott, amelyet a belügyminiszternek kell megerősítenie. Solo - aki ellen a tengerentúlon már 2002-ben vádat emeltek kormányzati rendszerekbe történt illegális behatolás miatt - tagadja, hogy kárt okozott volna, amikor beférkőzött az állami hálózatokba. Kiadatása ellen kézzel-lábbal védekezik: szerinte Amerikában bizonyosan "felakasztanák és felnégyelnék", nem folytatnának ügyében elfogulatlan vizsgálatot. 

Az amerikai vádak szerint McKinnon a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően jelszavakat lopott el, adattárakat törölt, továbbá figyelte az üzenetváltásokat, és számítógépes alhálózatokat tett átmenetileg használhatatlanná, főként katonai létesítmények komputereiben. Több hadgyakorlatot csúnyán megzavart tevékenységével. Ezzel együtt szigorúan titkos információkhoz állítólag nem tudott hozzájutni. 

A McKinnonnal rokonszenvezők véleménye szerint Washingtonnak nem üldöznie kellene a hackert, hanem hálásnak kellene lennie, amiért rátapintott a számítógépes hálózatok biztonsági rendszereinek a hiányosságaira. A hacker nemrégiben azt mondta, az amerikaiaknak az ő kiadatása helyett inkább a biztonsági hézagok megszüntetésével kellene törődniük.

A brit férfit az Egyesült Államokban elítélése esetén 70 évre börtönbe zárhatják, ezenkívül 1,75 millió dollár bírságot is kiróhatnak rá.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Tech

Hackertámadás folyik az USA-ellen

Az elmúlt héten számítógépes kalóztámadás indult az Egyesült Államok kormányhivatalai ellen. A támadók emellett áram-, és távközlési szolgáltatók infrasruktúráját is célbavették.

Gazdaság

Hacker-támadás az OTP ellen

Egy osztrák szerverhez futnak be azok az ügyfélinformációk, amelyeket az OTP Bank klónozott ügyfélportálján keresztül próbálnak ismeretlen tettesek megszerezni.

Hét nap

LEBUKOTT MAGYAR HACKER

Jövő hétfőn állítják bíróság elé Svédországban azt a 25 éves budapesti informatikust, akit a stockholmi hatóságok...

hvg.hu Tech

Felmérték, hogy miért hackelnek a hackerek

A hacker támadások száma tavaly 36 százalékkal emelkedett, s elérte a 400 ezret – állapította meg a Zone-H internetes elemezésekre szakosodott cég. A többség megúszta azzal, hogy a támadók a meghackelt szájton elhelyeztek egy feliratot, amely az ottjártukat tanúsította.

MTI Világ

Hackertámadás érte az amerikai légierő adatbázisát

Az amerikai légierő mintegy 33 ezer tisztjének személyi adatait lopták el a katonai számítógépes adatbázisból a The Washington Post keddi számának beszámolója szerint. A hackertámadás a haderőnem tisztikarának mintegy felét érinti.

hvg.hu Tech

A hackerek királya elmondja, hogy miképpen manipulálnak bennünket

Informatikai rendszerekbe betörni olyan egyszerű mint egy telefonhívást lebonyolítani. A hacker felhív egy tetszőleges céges telefonszámot, és egyszerűen elkéri az egyik felhasználó nevét és jelszavát. Meglepően és ijesztően sok ember hajlandó kiadni ezeket az információkat – állítja Kevin Mitnick a hackerek egykori királya.

hvg.hu Tech

A Google titkos tartalmakhoz segítheti a hackereket

Egy új technológia segítségével egyszerűen kiszűrhetőek lesznek azok a hackerek, akik a Google és más keresőmotorok segítségével könnyen sebezhető vagy nem kellően védett dokumentumokhoz és fájlokhoz jutnak hozzá.

hvg.hu Tech

A hackerek a hálózaton át akár ölhetnek is

Miközben az orvosok lelkendezve fogadták a távolról vezérelhető műtétileg beépíthető pacemakerek (szívritmus-szabályozó készülékek) megszületését, ezzel egy időben felismerték annak hallatlan veszélyeit is. Ami ugyanis hálózatba van kötve, az meghackelhető. Így a pacemakeren keresztül az emberi szív is – számolt be róla az amerikai Portsmouth Herald.

Egy-két pillanatra már fel tud állni a tolószékből Sas József

Egy-két pillanatra már fel tud állni a tolószékből Sas József

Soros György: Erkölcsi kötelességünk, hogy a CEU ne hagyja el Budapestet

Soros György: Erkölcsi kötelességünk, hogy a CEU ne hagyja el Budapestet

Több mint 100 ezer bankszámla maradt zárolva

Több mint 100 ezer bankszámla maradt zárolva

Meg tudná oldani a Kétfarkú Kutya Párt KRESZ-tesztjét?

Meg tudná oldani a Kétfarkú Kutya Párt KRESZ-tesztjét?

A nézőkkel teli lelátóra lőtt rá egy fegyveres New Jersey-ben

A nézőkkel teli lelátóra lőtt rá egy fegyveres New Jersey-ben

Többen rosszul lettek Mészáros erőművénél, a katasztrófavédelem két laborral van a helyszínen

Többen rosszul lettek Mészáros erőművénél, a katasztrófavédelem két laborral van a helyszínen