Irak: a világ üdvözli az egységkormányt, folytatódó terror

Több tekintélyes külföldi vezető üdvözölte az iraki nemzeti egységkormány szombati megalakulását, miközben az arab országban változatlan ütemben kerül sor terrorista merényletekre.

  • MTI MTI
Irak: a világ üdvözli az egységkormányt, folytatódó terror

George Bush amerikai elnök washingtoni nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a Núri al-Máliki vezette kormány megalakulása új fejezetet jelent a közép-keleti ország történelmében, s további támogatást ígért az iraki demokrácia kiteljesedéséhez. Bush utalt arra, hogy Irak új vezetői nagy kihívásokkal néznek szembe, ugyanakkor meggyőződését fejezte ki, hogy megbirkóznak ezekkel. Az elnök reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy az új kormány megkönnyíti az amerikai csapatok kivonásának lehetőségét.

Hasonlóan nyilatkozott Tony Blair brit miniszterelnök, úgy vélekedve, hogy a kormány megalakulása rendkívül fontos az irakiak számára. A brit kormányfő kiemelte, hogy a síiták, a szunniták és a kurdok közötti etnikai, illetve felekezeti összecsapások után valódi nemzeti egységkormány alakult az országban. Blair, aki a 2003-as háború megindítása kezdetétől az Egyesült Államok legszorosabb szövetségese volt, fontosnak nevezte, hogy a nemzetközi közösség sorakozzon fel az iraki kormány mögött, és minden lehetséges eszközzel támogassa.

Az ázsiai körúton tartózkodó Kofi Annan ENSZ-főtitkár üdvözölte, hogy megalakult Irak első alkotmányosan választott kormánya. Külön nyilatkozatban üdvözölte az iraki nemzeti egységkormány létrejöttét az olasz és a német kormány is.

A nemzeti egységkormány megalakulása ellenére folytatódtak a merényletek Irakban: három bagdadi támadásban három ember meghalt, 21 megsebesült. A legsúlyosabb merényletben két, út mentén elhelyezett pokolgép robbant fel gyors egymásutánban egy gyümölcspiacon Új-Bagdadban, a főváros síita és szunnita muzulmánok, valamint keresztények lakta részében. Rendőrségi közlés szerint két polgári személy meghalt, további 16 pedig megsebesült.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.