szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tizennyolcan sebesültek meg hullámvasút balesete következtében vasárnap Minnesota szövetségi állam egyik vidámparkjában. Röviddel a leállás előtt eddig ismeretlen okból leszakadt és felborult a szerelvény utolsó kocsija – közölte Shakopee vidámparkjának szóvivője.

A hullámvasút szerelvénye éppen lejtmenetben volt és már fékezett, ezért a baleset következtében az érintettek csak könnyebben sérültek meg. A szóvivő szerint eddig nem történt még hasonló eset a tíz éve működő hullámvasúttal. Ezúttal viszont a számítógépes vezérlésű biztonsági berendezés szombaton már két ízben is megállította menet közben a szerelvényt. Két órával a vasárnapi baleset előtt rutin ellenőrzést végeztek, de akkor semmi rendkívülit nem állapítottak meg.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Itthon

Leszakadt a pécsi Hullámfürdő álmennyezete

Vasárnap virradóra leszakadt a pécsi Hullámfürdő álmennyezete - közölte Szabó Tamás, a fürdő igazgatója. Személyi sérülés nem történt. A fürdő jelenleg életveszélyes.

Közeleg az újabb dohányáremelés

Közeleg az újabb dohányáremelés

Késsel fenyegetett meg egy férfit egy teherautósofőr a 8-as főúton

Késsel fenyegetett meg egy férfit egy teherautósofőr a 8-as főúton

Manfred Weber: Orbán ellenségképek gyártásából él

Manfred Weber: Orbán ellenségképek gyártásából él