Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Fabio Capello, a Juventus vezetőedzője szerint a fogadási botrány kapcsán indított vizsgálatok célja a klub lejáratása.
"Igazgatónk, Luciano Moggi nem bűnöző. Elképzelhető, hogy hibázott, de olyan súlyos vétséget nem követett el, mint amit állítanak róla" - nyilatkozta Capello a La Gazzetta dello Sport című lapnak. "Nem tudom elképzelni, hogy kizárják a csapatot az élvonalból, legrosszabb esetben büntetőpontokkal kell kezdenünk a következő szezont."
A tréner elismerte, hogy megkeresték a Real Madrid vezetői, de azt mondta: az olasz élvonalban, és továbbra is a Juventus kispadján képzeli el jövőjét. Arról nem nyilatkozott, hogyan dönt, ha a torinói klubot kizárják az első osztályból.
Az olasz labdarúgás történetének legnagyobb botránya május 5-én robbant ki. A Juve mellett érintett az AC Milan, az Internazionale, az SS Lazio és a Fiorentina, illetve több tucat játékos és bíró is.
A kulcsfigura Moggi, a Juventus leköszönt igazgatója, akit azzal vádolnak, hogy a 2004/2005-ös szezonban játékvezetők segítségével manipulálta a csapat mérkőzéseinek eredményét, fenyegetéssel próbált futballistákat arra rávenni, hogy a klubhoz szerződjenek, továbbá nyomást gyakorolt Marcello Lippi szövetségi kapitányra a válogatott keretek kialakításakor.
A botrány következtében távozott a Juventus teljes vezérkara, Carraro lemondott, és nem működhet közre a németországi vb-n Massimo de Santis FIFA-játékvezető.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
Egyelőre nem tudni, hogy milyen oldalt törtek fel.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.