szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Irán urán-hexafluorid gázt (UF6) fecskendezett az urándúsító centrifugákba, felgyorsítva nukleáris tevékenységét - közölte pénteken az iszlám köztársaság egy illetékese.

Az Isna iráni diákhírügynökségnek név nélkül nyilatkozó tisztviselő azt mondta, a dúsításhoz felhasznált valamennyi anyagot Iránban állították elő. A névtelenségbe burkolózó illetékes megismételte azt az iráni részről korábban már hangoztatott tervet, amely szerint az ország "az év végéig 3 ezer centrifugát kíván üzembe helyezni". (Iránban 2007 márciusában ér véget az év.)

Teherán áprilisban jelentette be, hogy 3,5 százalékos arányban dúsított uránt összesen 164 centrifuga felhasználásával, május 2-án pedig már azt közölte, a dúsítás foka elérte a 4,8 százalékot. Atomfegyver előállításához legalább 90 százalékos dúsítottságú urán kell.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) csütörtökön kiszivárgott jelentésében az áll, a szervezet ellenőrei május 2-án és 3-án a közép-iráni natanzi erőműben tett látogatásuk alkalmával az urándúsítás szinte teljes szünetelését tapasztalták, de június 6-án - azon a napon, amikor Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai képviselője Teheránban ismertette az iráni vezetéssel az urándúsítás felfüggesztésére Iránt rábírni igyekvő hathatalmi javaslatcsomagot - az összes centrifugában újraindult a dúsítási folyamat.

Közben a NAÜ bécsi székhelyén Ali Asgar Szoltaníje, Iránnak az atomsorompó-szerződés betartásán őrködő szakosított ENSZ-szervhez delegált nagykövete visszafogottságra intette a világ országait, a szervezet kormányzótanácsának hétfőn kezdődő ülése elé időzítve nyilatkozatát. A 35 tagú testület bennfentesek szerint csak csütörtökön veszi napirendre az iráni atomprogram ügyét, amellyel kapcsolatban egyébként várhatólag nem születik határozat.

A soros EU-elnök Ausztria kancellárja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lap pénteki számában megjelent interjúban először jelölte meg azt a határidőt, ami nyitva áll Irán előtt, hogy válaszoljon a Javier Solana által személyesen közölt amerikai-brit-francia-német-orosz-kínai ajánlatcsomagra. Wolfgang Schüssel arra a kérdésre válaszolva, hogy mi történik akkor, ha Irán nem fogadja el a hathatalmi ajánlatot, így válaszolt: "Ez a G8 csúcstalálkozó keretében lesz megvitatva". A hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország alkotta G8 országcsoport vezetői július 15. és 17. között Szentpéterváron tanácskoznak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Kizárják a katonai erő alkalmazását Iránnal szemben

Kizárja a katonai erő alkalmazását Iránnal szemben az az ajánlatcsomag, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanács öt állandó tagja és Németország dolgozott ki külügyminiszteri szintű, bécsi tanácskozásán - közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken.

MTI Világ

Fordulat az iráni atomdosszié ügyében

Diplomáciai források szerint hirtelen fordulat állt be a nagyhatalmak álláspontjában az iráni atomdosszié ügyében. Megfigyelők értékelése szerint bizonyos nukleáris fejlesztést a nagyhatalmak is elfogadhatónak tartanak Irán részéről.

MTI Világ

Irán nem enged

Irán nem állítja le az urándúsítást - jelentette ki a közép-keleti ország atomenergia-hivatalának helyettes vezetője pénteken, egy nappal azután, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) öt állandó tagja és Németország Bécsben megállapodott egy Irán elé tárandó javaslatcsomagról, amely gazdasági előnyökkel kecsegteti az iszlám köztársaságot atomprogramja leállítása fejében.

MTI Világ

Bush az ENSZ BT-vel fenyegeti a "makacs" Iránt

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kerül Irán gyanús atomprogramjának ügye, ha Teherán továbbra is elutasítja urániumdúsításának beszüntetését – jelentette ki George W. Bush.