Észak-Korea indítóállásba helyezte ballisztikus rakétáját

Észak-Korea a külföldi felszólítások ellenére felgyorsította egy nagy hatótávolságú rakéta indításának előkészületeit írj a dél-koreai és a japán sajtó. Phenjan azzal vádolta pénteken Washingtont, hogy amerikai felderítő repülőgép hatolt be kémkedés céljából az észak-koreai felségvizek feletti légtérbe.

  • MTI MTI
Észak-Korea indítóállásba helyezte ballisztikus rakétáját

A Csoszun Ilbo című szöuli újság szerint dél-koreai és amerikai hírszerző ügynökségek műholdas felvételekből azt állapították meg, hogy az észak-koreaiak elhelyezték az indítóálláson a rakétát, és tíz nagy tartálykocsit küldtek oda folyékony üzemanyaggal. A három fokozatú, Taepodong-2 típusú rakéta robbanófejének megfelelő részt még nem erősítették a helyére - közölte a lap meg nem nevezett, magas beosztású forrásra hivatkozva. A dél-koreai külügyminisztérium szóvivője nem tudta megerősíteni az értesülést.
 
A konzervatív japán Szankei Simbun napilap szerint a rakéta indítása már vasárnap lehetséges. Az újságnál úgy tudják, hogy Japán két rakétarombolót vezényelt ki a Japán-tengerre és a Csendes-óceánra. A japán haditengerészet nem volt hajlandó kommentálni a hírt.
 
A Szankei azt is jelentette, hogy az Egyesült Államok az Okinava körüli térségbe küldött egy RC-135S típusú elektronikai felderítő repülőgépet és egy WC135W típusú időjárás előrejelző repülőgépet, amely képes észlelni a rakéták kipróbálását.
 
Az amerikai külügyminisztérium pénteken felszólította Phenjant, hogy hagyjon fel konfliktust gerjesztő rakétakísérleteivel. A ballisztikus rakéta kilövése "provokatív cselekedet lenne" - hangsúlyozta Sean McCormack külügyi szóvivő.
 
A japán kormány is aggasztónak minősítette a kísérletet. "Ha Észak-Korea elindítja a szóban forgó ballisztikus rakétát, az közvetlenül érinti Japán biztonságát" - jelentette ki a kormány főtitkára.

Phenjan azzal vádolta pénteken Washingtont, hogy amerikai felderítő repülőgép hatolt be kémkedés céljából az észak-koreai felségvizek feletti légtérbe.
 
Az észak-koreai légierő közlése szerint egy RC-135 típusú amerikai kémrepülőgép repült be a kommunista ország északkeleti részének területi vizei fölé, és négy órán keresztül kémkedett stratégiai célpontok után.
 
Az amerikai felderítő gépek behatolása katonai összecsapás közvetlen veszélyét vonja maga után az érintett légtérben - figyelmeztet a hivatalos phenjani hírügynökség, a KCNA közleménye.
 
Ez volt a második alkalom egy héten belül, hogy Phenjan kémkedéssel vádolta az Egyesült Államokat. Az észak-koreai légierő vasárnap az amerikai felderítő gépek "megbüntetését" helyezte kilátásba.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.