Irán szerint a "pozitív légkör" segíthet

Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter szerint "olyan pozitív légkör" született, amely megnyithatja az utat a megállapodás felé Irán nukleáris programjáról.

  • MTI MTI
Irán szerint a

Mottaki az iráni állami televízióban nyilatkozott vasárnap. Elmondta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt tagállamának – az Egyesült Államoknak, Oroszországnak, Franciaországnak, Nagy-Britanniának és Kínának – valamint Németországnak csomagtervét, "alaposan és komolyan" kezdték el Teheránban értékelni. Ha ezzel végeznek, először európai tárgyalófeleiket tájékoztatják, majd a közvéleményt. Arról azonban nem szólt, hogy pontosan mikor válaszolnak.

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök pénteken üdvözölte a javaslatot, de hozzátette, hogy Irán nem fél az esetleges szankcióktól abban az esetben sem, ha a nukleáris program leállítását célzó "ösztönző ajánlatokat" elutasítja.

Június 6-án előterjesztett csomagtervben a nyugati államok és Moszkva biztonsági és gazdasági előnyöket kínált fel Teheránnak az urándúsítás leállításáért cserében.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.