szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szváziföld reménysége a belga KV Mechelen csapatában játszó Dennis „Yuki” Masina pályája rendületlenül ível felfelé. Az Újpest csapata 100 ezer eurós két évre szóló szerződést ajánlott a Sihlangu kapitányának.

Dennis Yuki Masina
A hírt megerősítő Stanley Matthews a SuperSport United Futball igazgatója elmondta: ez csak az egyik ajánlat a rasztás középpályás csatárra, akinek a belga másodosztályú KV Mechelen csapatához szóló szerződése most jár le.

„Várjuk a további ajánlatokat, de eddig is több megkeresésünk van Dubaiból, Portugáliából és Belgiumból is, utóbbi ugyan csak egy 50 ezer eurós ajánlat. Szeretnénk a lehető legjobb helyet biztosítani játékosunknak úgy, hogy az ő érdekeit is szem előtt tartsuk” – mondta Matthews. A végleges döntés a hét végéig várható Masina csapatváltásával kapcsolatosan.

Masina egy nyilatkozatában megerősítette az Újpest 100 ezer eurós ajánlatát. „Tájékoztattak az ajánlatról, de van egy ígéretem egy Dubai próbajátékra is. Egyelőre kivárom Matthews hívását, hiszen végső soron ők döntik el, hol fogok a következő szezonban pályára lépni. Lehetséges, hogy Magyarország lesz a nyerő egy azonban biztos, nem Belgiumban szeretném folytatni”.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Újpesti zakó, ismét bajnokcsapat a Debrecen

A címvédő Debrecen, vagyis a DVSC-AVE Ásványvíz hazai pályán háromgólos győzelmet aratott a már kiesett Pápa felett, így története során másodszor lett bajnok, mivel az utolsó forduló előtt listavezető Újpest 3-1-re kikapott a Puskás Ferenc Stadionban a Fehérvártól.

Koronavírus: tovább emelkedett a fertőzöttek száma Németországban és Olaszországban

Koronavírus: tovább emelkedett a fertőzöttek száma Németországban és Olaszországban

Orbán: Arra készülünk, hogy a koronavírus Magyarországon is megjelenik

Orbán: Arra készülünk, hogy a koronavírus Magyarországon is megjelenik

Trump: Mindenki nyugodjon le, elmúlik a járvány

Trump: Mindenki nyugodjon le, elmúlik a járvány