szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Őserdei állatok, és köztük afrikai majmok húsa is kerül a tányérokra Nyugat-Európában és Észak-Amerikában: az úgynevezett bush meat - vagyis bozóthús - számos nagyvárosban kapható illegális piacokon, ínyencségnek számít és igen drága - írta a The New Scientist című brit tudományos folyóirat.

Gorilla anya kölykével. Lehet, hogy
tányéron végzik?
© AP
A Berkeley Egyetem vadbiológusa, Justin Brashaes 15 segítőjével együtt illegális húspiacokat kutatott föl Párizsban, Brüsszelben, Londonban, New York-ban, valamint Chicagóban, Los Angelesben, Torontóban és Montrealban.

Csak a megtalált piacokon havonta több mint 6 ezer kilónyi őserdei húst adnak el. A kutatók többek között csimpánzok és gorillák kezét, lábát és fejét találták meg. Nagyobb mennyiségű hús a páviánoktól származott, de találtak antilop- továbbá madár madár- és hüllőhúst is.

A biológus szerint nyilvánvaló, hogy az összes hús illegálisan került a nagyvárosi piacokra.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Tech

Új majomfajtát fedeztek fel Afrikában

Egy új majomfaj leírása igazi zoológiai szenzációt jelent. A tudományos bravúrt két kutatócsoport vitte véghez, egymástól függetlenül és két különböző helyszínen.

MTI Tech

Új majomfajtára leltek Indiában

Az Arunácsal (Macaca munzala) több mint száz éve az első újonnan leírt makákófajta, és "óriási jelentősége van a főemlősök e csoportjának alapos megismerése szempontjából" - mondta az indiai természetvédelmi alap (NCF) munkatársa, M. D. Madhuszudan, aki tagja volt az új majomfajtát felfedező csoportnak.