Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Több tízezer síita fiatal gyűlt össze pénteken az iraki fővárosban, Bagdadban a Hezbollah libanoni síita szervezet támogatására.
Az emberek Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónok felhívására érkeztek a főként síiták lakta Szadrváros negyedbe. A szervezők szerint mintegy 250 ezren gyűltek össze, az adatot azonban független forrásokból nem lehetett ellenőrizni.
A fiatalok fehér lepelbe burkolóztak, azt jelképezve, hogy készek meghalni valamilyen szent ügyért. A tömegben többen a Hezbollah sárga zászlóját lobogtatták, miközben azt skandálták, hogy "Halál Izraelre".
Szadr hitszónok hívei amerikai és izraeli zászlókat festettek az útra, amelyen a menet haladt, s azokra a tüntetők látható élvezettel tapostak.
Bár a tüntetés a Hezbollah támogatására szerveződött, egyben Szadr erejét is mutatja. Ő irányítja a Mahdi Hadserege nevű milíciát, amelyet amerikai tisztviselők felelősnek tartanak az Irakban történő vallási alapú erőszakcselekmények többségért. Egyelőre nem tudni, hogy a dél-iraki Nedzsefben élő hitszónok részt vesz-e a megmozduláson.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.