Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az olasz rendőrség zsarolás gyanúja miatt elfogatóparancsot adott ki Giorgio Chinaglia korábbi futballsztár ellen.
Giorgio Chinaglia 59 éves, Egyesült Államokban élő üzletember - aki 1974-ben tagja volt az első bajnoki címét megszerző Laziónak - a nyomozók szerint az elmúlt hónapokban illetéktelenül próbálta befolyásolni a római egyesület részvényeinek árfolyamát. Ezenkívül úgy akarta elmozdítani Claudio Lotito elnököt, hogy hamisan állította: egy magyar befektetői csoport kívánja megvásárolni a klubot.
"Ez hihetetlen, és sosem csináltam ilyet. Ha Lotito nem ül le tárgyalni a magyarokkal, akkor ennyi, felejtsük el a dolgot" - nyilatkozta a Sky Tv-nek New Yorkban Chinaglia, aki a 70-es években együtt játszott Pelével és Franz Beckenbauerrel a New York Cosmosban.
A rendőrség nyolc további személyt is köröz, akik állítólag levélben halálosan megfenyegették Lotitót, hogy adja el az egyesületet.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.