Francia trikiolor. Csüggedtnek tűnik © hvg.hu

A francia elemző szerint a világban fertőző betegségként terjed a populizmus: Dél-Amerika után Daniel Ortega nicaraguai győzelmével elérte Közép-Amerikát, a nemzeti populizmus látványosan terjed Japánban, meghatározza a török politikát, nagy szerepe volt az amerikai kongresszusi választásokat megelőző kampányban. Ezzel párhuzamosan Európában először Kelet-Európát árasztotta el, de olyan, sokáig modellként emlegetett, mély gyökerű demokratikus európai országokban is hódít, mint Dánia, Norvégia vagy Svédország. A szakértő szerint elérte Svájcot, Hollandiát és Belgium flamand részét. Olaszországban Berlusconi az arroganciát, a hatalmat és a populizmus médiatizált változatának professzionalizmusát testesítette meg.

Franciaországban is egyre nagyobb teret nyer a populizmus a minden kudarcért és regresszióért bűnösnek tartott elit szisztematikus becsmérlésével, amelyet a pozitív eredményekért viszont nem szokás dicsérni. A verbális erőszak, a tekintélyelvűség, a virágzó demagógia és a durva leegyszerűsítések határozzák meg a közbeszédet. A politológus szerint mindez a fenyegetésként, veszélyként és visszafejlődésként megélt globalizációról, pénzügyi kapitalizmusról, a nemzeti hatalom visszaszorulásáról, a munkanélküliség állandóságáról, a bizonytalanság növekedéséről, a fizikai, kulturális és szociális erőszakkal szemben való nagyobb kiszolgáltatottságról, az állítólag kívülről jövő gyászos és rejtélyesnek hitt döntésekről, a szociális felemelkedés és az integráció kudarcáról tanúskodik, pedig a valóság ennél jóval összetettebb.

Duhamel hangsúlyozza: a populizmus csíráit a francia közélet egy generáció óta hordozza magában, s a jelenlegi intézményrendszer működése ezt teszi tragikusabbá a szociális párbeszéd folytonos blokkolásával. Ugyanis „aberrált, archaikus és romboló módon” a törékeny parlament képtelen kontrollt gyakorolni a kormány és a köztársasági elnök tevékenysége felett. A hatalom összefonódott az erős végrehajtó szervek mögött. Ezenkívül a kormányzati kezdeményezések és a döntések körüli demokratikus kommunikáció és átláthatóság teljes hiánya tapasztalható.

A populizmust eredményező francia demokratikus válságot szociális és pszichológiai válság teszi bonyolultabbá. Azok, akik ennek veszélyeit relativizálják, arra hívják fel a figyelmet, hogy az ország az Európai Unió tagja. A szakértő ugyanakkor figyelmeztet: közvélemény-kutatási adatok szerint a franciák – sorsukat, identitásukat és jövőjüket illetően – Európa legpesszimistább nemzete, és ebben az értelemben a populizmus erősödése nem okoz meglepetést.

Ezek után önmagától adódik, hogy a következő határozott és felvilágosult köztársasági elnöknek nem a passzív és műveletlen alattvalókhoz kell szólnia, hanem a kritikusan figyelő állampolgároknak kell politikáját elmagyaráznia. Olyan államfőnek kell lennie, aki vállalja lépéseit a hatalom megosztásának a jelenlegitől eltérő egyensúlyában. A nevéhez méltó parlamenti kontroll és a hatalmi ágak tényleges szétválasztása, valamint helyi szinteken az érdeklődök bevonása a vitába és folyamatos tájékoztatása elengedhetetlenné vált – írta a francia szakértő.