szerző:
MTI

Fidel Castro kubai elnök felépülőben van, és várhatóan visszatér a hatalomba, de elképzelhető, hogy nem tud részt venni december 2-án a 80. születésnapja alkalmából tartandó ünnepségeken – közölte pénteken Ricardo Alarcón, a nemzetgyűlés elnöke.

„Tudom, hogy jól van, folytatódik a gyógyulása, fegyelmezetten teljesíti a rehabilitációs programot” – mondta Alarcón, Castro egyik legközelebbi munkatársa egy konferencián Havannában. Castro bélműtéte miatt három és hónappal korábban fivérének, Raulnak adta át a hatalmat, s azóta csak néhány fénykép- és videofelvételen volt látható.

A veterán kubai vezető a várakozások szerint december 2-án jelenik meg a nyilvánosság előtt a 80. születésnapja, illetve a kubai forradalom kezdetének 50. évfordulója alkalmából, Alarcón és más kubai vezetők azonban nem zárták ki, hogy erre nem kerül sor.

„Ez rajta múlik, de függ az orvosai döntésén is” – mondta a nemzetgyűlés vezetője. Castro augusztus 13. töltötte be a 80. évét, de gyengélkedése miatt az ünnepséget december 2-ra halasztották.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

MTI Világ

Lapértesülés szerint Fidel Castro gyomorrákkal küzd

Egy brazil lap szerint a kubai hatóságok bizalmasan közölték brazil vezetőkkel, hogy Fidel Castro kubai vezetőnek rosszindulatú gyomordaganata van, és lehet, hogy sohasem térhet már vissza teljesen a hatalomba.

MTI Világ

Raúl Castro: normalizálná a viszonyt az Egyesült Államokkal

Kuba továbbra is kész arra, hogy rendezze a viszonyt az Egyesült Államokkal - jelentette ki a szigetország ügyvezető államfője, Raúl Castro egy pénteken megjelent lapinterjúban, egyúttal figyelmeztetve Washingtont, hogy fenyegetéssel és nyomásgyakorlással nem megy semmire.

MTI Világ

Castro megjelent a tévében

A műtét után lábadozó Fidel Castro-ról adott felvételt a kubai tévé: Castro sétált, aznapi újságot olvasott és kihívó hangnemben cáfolta a haláláról keringő híreszteléseket.

MTI Világ

Castro szépen gyógyul

Hugo Chávez venezuelai elnök Caracasban közölte, hogy ismét meglátogatta Fidel Castro kubai elnököt, aki szépen gyógyul a bélműtét után.

MTI Világ

Castro lánya a CNN-hez szerződött

Fidel Castro lánya a CNN amerikai hírtelevízió Miamiban állomásozó kommentátoraként dolgozik a jövőben – jelentette be maga a munkaadó Berlinben.

Serena Williams is benézett Meghan Markle babaváró bulijába, aztán együtt vacsoráztak

Serena Williams is benézett Meghan Markle babaváró bulijába, aztán együtt vacsoráztak

A nyugdíjbotrány után bizottság dönt majd a nyugdíjak kiutalásáról

A nyugdíjbotrány után bizottság dönt majd a nyugdíjak kiutalásáról

Sajátos razziát kezdett a rendőrség, ezért a jelenetért 4 hónapra ugrott a jogosítvány

Sajátos razziát kezdett a rendőrség, ezért a jelenetért 4 hónapra ugrott a jogosítvány

Szélék pótmagánvádat nyújtanak be, miután az ügyészség elutasította a panaszaikat

Szélék pótmagánvádat nyújtanak be, miután az ügyészség elutasította a panaszaikat

Még a mosogató is kockákból áll az életnagyságú Lego VW lakóbuszban

Még a mosogató is kockákból áll az életnagyságú Lego VW lakóbuszban

Bezárják a Chrome böngésző kiskapuját, mert több weboldal azzal tiltott ki látogatókat

Bezárják a Chrome böngésző kiskapuját, mert több weboldal azzal tiltott ki látogatókat