A két Korea, Kína, Japán, Oroszország és az Egyesült Államok 2003-ban kezdett tárgyalásokat az észak-koreai nukleáris válság rendezéséről, de az eddigi fordulók - utoljára tavaly novemberben - eredménytelenül zárultak. A kínai külügyminisztérium, illetve az amerikai főtárgyaló október 31-én jelentette be, hogy Észak-Korea beleegyezett a hatoldalú tárgyalások felújításába és abba, hogy "kedvezményekért cserébe" felhagy nukleáris programjával.
Hill, aki a 21 országot tömörítő Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) 14. fórumának alkalmából tartózkodik Hanoiban, reményét fejezte ki, hogy a tárgyalások felújításának pontos időpontját hamarosan kitűzik, és a következő néhány hét megfeszített munkájával eredményeket érnek el. Leszögezte, hogy Észak-Koreának be kell tartania a tavaly szeptemberben vállalt kötelezettségeit, amelyek értelmében felhagy vitatott atomprogramjával segítségért és biztonsági garanciákért cserébe.
Cson Jung Vu dél-koreai főtárgyaló ugyancsak azt hangoztatta, hogy előrelépésre van szükség. "Nem szenvedhetünk kudarcot. Ha nem érünk el lényegi haladást, nagyon meghatározhatatlanná válik a hatoldalú tárgyalások jövője. Tárgyalni a tárgyalások kedvéért nem szabad" - hangoztatta a dél-koreai diplomata.