szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Rendőrkommandósnak álcázott ismeretlenek rontottak rá kedden a szlovákiai Garamszécsen (Polomka) egy alvilági kapcsolatokkal gyanúsított vállalkozó házára, ahol a célszemélyt megölték, hét embert pedig megkötözve hagytak a helyszínen.

A rendőrség gyanúja szerint az elkövetők, vagy azok valamelyike korábban rendőrkommandó tagja lehetett. A sok éve halmazati bűncselekményekért börtönbüntetését töltő állítólagos maffiavezérrel, Mikulás C-vel kapcsolatban is emlegetett áldozatot - a rendőrség szerdai bejelentése szerint - kedd este, "hét megkötözött személy társaságában" holtan találták a házában.

A helyszínre kiszállt rendőrök három rohamosztagos egyenruhába öltözött és rendőri igazolvánnyal bemutatkozó, símaszkos "álkommandóst" is találtak a tett helyszínén, akik azt állították, hogy titkos rendőrségi akció részeseiként vannak jelen. Az álkommandósok lefegyverezték és megkötözték a valódi rendőröket, majd egy személygépkocsival elhajtottak a helyszínről. Időközben az egyik rendőr kiszabadította magát a kötelékéből és erősítést kért.

A rendőrség riasztott egysége nem sokkal később észlelte az álrendőrök kocsiját, de miután a járművet sikerült megállítani és a vezetőjét kiszállásra kényszeríteni, az út menti cserjésből ismeretlen személyek tüzet nyitottak rájuk. A rendőrök "válaszoltak" a lövésekre, de vélhetően senkit sem találtak el, a támadók elmenekültek. A bűnözők gépkocsijából különféle plasztik robbanóanyagokat, egyebek között Semtexet, gyújtószerkezeteket és egyéb, pokolgépekhez alkalmatos eszköz került elő.

Az elkövetők kézre kerítésére országos körözést rendeltek, a nyomozásba több mint háromszáz rendőrt vontak be - tájékozatta a sajtót Ján Packa országos rendőrfőkapitány, akinek szavai szerint a "kézjegyek" alapos okkal arra hagynak következtetni, hogy az elkövetők korábban különleges rendőri kiképzést kaptak, valamelyik kommandós alakulatban szolgálhattak. Jelezte: a rendőrségnek az elkövetők személyét illetően máris konkrét gyanúja van. Packa neveket nem közölt, s mint mondta: egyelőre a gyilkosság indítékait sem ismerik.
 
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Tom Lantos: Szlovákia felelős a magyarellenes incidensekért

A felelősség teljes egészében Szlovákiát terheli az ott kialakult magyarellenes incidensekért; a XXI. században a demokratikusan megválasztott kormányok felelőssége, hogy ilyen helyzet ne állhasson elő - jelentette ki Tom Lantos, az amerikai kongresszus tagja Budapesten.

MTI Világ

Eljárás újfasiszták ellen Szlovákiában

Harminchat szélsőséges magatartást tanúsító személyt állított elő egy Besztercebányához (Banská Bystrica) közeli faluban szombaton este a szlovák rendőrség, majd közülük tizenhét személy ellen vádat is emeltek.