A szlovák szélsőjobb együtt kíván működni a romákkal

Együttműködési megállapodást írt alá a szlovákiai romák képviselőivel a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) - jelentette be csütörtökön a párt alelnöke, Anna Belousovová.

  • MTI MTI
A szlovák szélsőjobb együtt kíván működni a romákkal

A megállapodással hozzá kívánnak járulni ahhoz, "hogy a romák aktívan részt vegyenek szociális helyzetük javításában" - közölte a közös sajtótájékoztatón Ladislav Fizík, a szlovákiai Roma Parlament elnöke.

Fizík, akinek a vezetése alatt álló szövetség több roma politikai pártot és civil szervezetet tömörít, elégedettségét fejezte ki, hogy "olyan szövetségest találtak, aki megérti őket". "Nekünk romáknak meg kell értenünk, hogy saját magunknak is cselekednünk kell azért, hogy jobban éljünk" - tette hozzá. A magyarellenes kirohanásairól ismert Ján Slota által vezetett SNS része a kormánykoalíciónak. Amióta csatlakozott a Ján Fico vezette baloldali kormányt alkotó koalícióhoz, a párt több alkalommal nyilvánosan elítélte az etnikai türelmetlenség európai megnyilvánulásait és szlovákiai kisebbségek elleni mindennemű erőszakot.

Az 5,4 millió lakosú Szlovákiában jelentős roma kisebbség él. Létszámát félmillióra becsülik, azaz a népesség mintegy tíz százalékát teszi ki, és többségük igen nehéz körülmények között él.