Akcióba léptek a szerb rohamrendőrök

Rohamrendőrök beavatkozása vetett véget pénteken a két szerbiai börtönben kitört, több napig tartó lázadásnak - közölte a rendőrség.

  • MTI MTI
Akcióba léptek a szerb rohamrendőrök

Azért tiltakoztak Nis és Pozarevac börtöneinek fegyencei, mert késik az új alkotmány elfogadása utánra ígért amnesztiatörvény. Az alkotmányt még október végén népszavazáson fogadták el, a közkegyelemről szóló jogszabály azonban a parlamenti többség jóváhagyása híján még nem született meg.

A zendülések pénteken érték el csúcspontjukat. Mint a belügyminisztérium megerősítette, a rendőrség erő alkalmazásával lépett fel megfékezésükre. A két fegyintézetben összesen 55 fogoly sérült meg.

A kelet-szerbiai Pozarevac mintegy 1300 elítéltet őrző börtönéből korábban a nap folyamán olyan hírek érkeztek, hogy száznegyven fogvatartott elbarikádozta magát az egyik kisebb épületben. Eközben félszáz másik fogoly felmászott az egyik tetőre, és azzal fenyegetőzött, hogy leugrik, ha a rendőrök közelítenek hozzájuk.

A rendbontások másik helyszínére, az 1200 főt őrző dél-szerbiai Nis börtönéhez helyszíni beszámolók szerint kétszáz rohamrendőrt vezényeltek ki a rend helyreállítása végett. A nap folyamán a szerb rendőrség közölte, hogy sikerült helyreállítania a rendet mindkét fegyintézetben.