Az uralkodó ezzel azt is kifejezte, hogy a szerdai voksolás után túlságosan összetett politikai kép rajzolódott ki, amelyben egyelőre nehéz megmondani, milyen kormánykoalíció alakulhat sikeresen.
A választáson Jan Peter Balkenende távozó miniszterelnök Kereszténydemokrata Tömörülése (CDA) szerezte a legtöbb alsóházi képviselői helyet, a lehetséges 150-ből 41-et, de ez még korábbi liberális partnereivel együtt is kevés ahhoz, hogy többségi kormányzásba kezdhessen. A korábbi két koalíciós társ közül a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciért (VVD) 22, a Demokraták 66 (D66) mindössze 2 képviselői helyet szerzett. Előttük végzett a voksoláson a középbal Munkapárt (PvdA) 33 hellyel és a szélsőbaloldali vonásokkal is jellemzett Szocialista Párt (SP). Miközben más populista erők kiestek a parlamentből, bekerült a szélsőjobboldali Szabadságpárt (PvdV) 9 képviselői hellyel.
A holland rendszerben egyetlen, országos listára szavaznak a választáson, közvetlenül nem választanak képviselőt. A rendszer alapján elkerülhetetlenül koalíciós kormánynak kell alakulnia.
A királynő sajtószolgálatának közlése szerint az informátornak az a dolga, hogy rövid időn belül kielemezze, milyen kormány alakulhat annak érdekében, hogy eredményes együttműködést folytasson a parlamenttel.