Serest és Nagyot gyanúsítja a román főügyész

A román főügyész két kormánytag, az ipari és kereskedelmi tárcát vezető, Ioan-Codrut Seres, valamint Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter ellen kért egy elnöki bizottságtól bűnvádi eljárást nemzeti érdekek megsértése címén.

  • MTI MTI
Serest és Nagyot gyanúsítja a román főügyész

Az ügyészségi szóvivő szavaiból nem derült ki, hogy mivel gyanúsítják a két minisztert. A két tárcavezető közül Seres egyénként már távozóban van a kormányból, mert pártja, a Konzervatív Párt a hét végén bejelentette, hogy kilép a kabinetből, amelyet azonban kívülről továbbra is támogat.

Elemzők szerint a Konzervatív Párt döntésének előzményeihez tartozhat a Romániában kitört privatizációs "kémbotrány", amelybe Seres minisztériuma is belekeveredett. Romániában csütörtökön privatizációs titkok kiszolgáltatása miatt tartóztattak le négy személyt: két, privatizációval foglalkozó kormányilletékest - egyikük Seres minisztériumából való -, és két külföldi állampolgárt, a Credit Suisse bank alkalmazottait.

Seres, akárcsak az RMDSZ-t képviselő Nagy Zsolt szakterületén a privatizációs folyamatot felügyeli.