Visszatért a pályára Djibril Cissé

Fél évvel lábtörése után egy felkészülési mérkőzésen visszatért a pályára Djibril Cissé, az Olympique Marseille válogatott labdarúgója.

  • MTI MTI
Visszatért a pályára Djibril Cissé
"Kemény hónapokon vagyok túl, de túléltem. Nagyon ki vagyok éhezve a játékra" - mondta a csatár, aki a francia nemzeti együttes tagjaként a Kína elleni, június 7-i felkészülési mérkőzésen szenvedett kettős lábtörést, emiatt nem szerepelhetett a később ezüstérmet szerzett csapatban a németországi világbajnokságon. A 30-szoros válogatott Cissé a Liverpooltól kölcsönben szerepel az OM-ben, korábban - 2002-ben és 2004-ben - gólkirály volt a Ligue 1-ben.
Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.