A gazdaságpolitika hitelesítését, a költségvetési hiány lefaragását és a dollár gyöngülésének elviselhetővé tételét várják az amerikai pénzügyminiszteri posztra a Goldman Sachs brókerház éléről átcsábított Henry Paulsontól. George W. Bush elnök még külön azt is remélheti, hogy javít az ő mélybe süllyedt népszerűségén. A politikai stallumért - ami legfeljebb két évre szólhat, ha 2008-ban nem republikánus jelölt jut a Fehér Házba - Paulson nem kis fizetéscsökkenést vállal: míg tavaly a Goldman Sachs elnökeként részvényopciókkal együtt 38,8 millió dolláros jövedelemhez jutott, addig a pénzügyi tárca irányítójaként be kell érnie kevesebb mint 180 ezerrel. Igaz, amikor a brókerház 1999-ben tőzsdére ment, mintegy 700 millió dolláros vagyonra tett szert.

Bush elnök és pénzügyminiszter-jelöltje, Henry Paulson. Washington csábítása. © AP

A 60 éves Paulson nem az első amerikai üzletember, aki enged a politika csábításának. Most távozó elődje, John Snow például több évtizedes vasúti karrier után az egyik legnagyobb társaság, a CSX Corporation elnök-vezérigazgatója lett, és 2003 elején e posztról került Washingtonba, a pénzügyi tárca élére. Az üzleti sikerek ugyanakkor nem garantálják a politikai súlyt is, hiszen az azóta eltelt három év alatt Snow nem tudott önálló gazdaságpolitikát felmutatni, igaz, a Fehér Ház szereposztása szerint feladata inkább a Bush kezdeményezte adócsökkentések "eladása" volt. A jelenlegi elnök első pénzügyminisztere is az üzleti világból érkezett: Paul O'Neill a pittsburghi székhelyű Alcoa ipari konglomerátumot irányította 13 éven át, majd röviddel nyugdíjba vonulását követően kérték fel a politikai pozícióra. Ő viszont túlságosan önállónak bizonyult a poszton, ezért kellett távoznia (2004-ben megjelent könyvében kipakolt, és Bush ellen fordult).

Snow és O'Neill ugyanakkor már korábban is belekóstolt a politikába. Gerald Ford elnöksége idején - amikor első nagypolitikai tapasztalatait szerezte a Bush-adminisztráció több meghatározó tagja is, mint Dick Cheney alelnök és Donald Rumsfeld védelmi miniszter - O'Neill a Fehér Ház költségvetési hivatalának igazgatóhelyettese volt, utána az International Paper Company vezetője lett, és már 1988-ban miniszterré avanzsálhatott volna, ha elfogadja idősebb George Bush felkérését a védelmi miniszteri posztra (amit aztán éppen az ő javaslatára Cheney kapott meg). Snow pedig 1980-ban Ronald Reagan kampánystábjában dolgozott tanácsadóként.

A kemény menedzser hírében álló, republikánus nézeteket valló Paulson ugyanakkor abszolút újonc. Üzletemberi reputációjára viszont jellemző, hogy még a demokraták is elismerően szóltak róla, így szenátusi meghallgatása formaságnak ígérkezik. Kezdő politikusnak, de sikeres üzletembernek számít Carlos Gutierrez kereskedelmi miniszter is, akit Bush (ő mellesleg az USA első közgazdászdiplomával rendelkező elnöke, aki - igaz, jó szándékú segítséggel - rövid ideig az olajiparban is dolgozott és a Texas Rangers baseballklub társtulajdonosa is volt) második mandátuma kezdetén nevezett ki e posztra. Gutierrez egyben igazi amerikai karriert mondhat a magáénak: 1960-ban politikai menekültként érkezett Kubából, angolul Miamiban egy szállodai hordártól tanult meg, és a legalsó lépcsőfokon kezdte a müzlijeiről ismert Kellogg élelmiszer-ipari cégnél, amelynek 1999-ben az első embere lett, és nevéhez fűződik a vállalat versenyképességének alapos javítása.

Az új pénzügyminiszter abban sem az első, hogy a New York-i Wall Streetről s onnan is, a Goldman Sachs főnöki irodájából költözött át egy washingtoni minisztériumba. A krédót - miszerint a sikeres üzleti karriert mintegy morális szempontból elvárhatóan koronázza meg a köz érdekében végzett politikai szerepvállalás - Sidney J. Weinberg fogalmazta meg, aki 1930-tól csaknem négy évtizeden keresztül volt a brókerház vezető üzlettársa, illetve irányítója, de emellett a második világháború idején Franklin D. Roosevelt elnök felkérésére a hadigazdaságot irányító szövetségi kormányzati hivatal alelnökségét is elvállalta.

A Goldman Sachs valóságos politikusgyár - jegyezték meg egyszerre elismerően és szarkasztikusan több amerikai lapban is Paulson felkérését követően. A brókerház legismertebb "átigazolói" között tartják számon John C. Whiteheadet, aki társelnök és vezető üzlettárs volt, mielőtt Reagan második adminisztrációjában külügyminiszter-helyettes lett, idén május utolsó napjáig pedig a Manhattan déli részének a 2001-es terrortámadás utáni újraépítését irányító testületet vezette. Jutott Goldman Sachs-vezér a demokratáknak is, elsősorban Robert Rubin, aki előbb Bill Clinton nemzetgazdasági bizottságának elnöke, majd pénzügyminisztere - és Alan Greenspan jegybankelnökkel a kivételes konjunktúrát hozó gazdaságpolitika építőmestere - volt.

NAGY GÁBOR