Milinkevicset először szombat reggel állították elő azzal a gyanúval, hogy ittasan vezetett, amikor egy politikai gyűlésre igyekezett a helyi és regionális választások hajrájában. Mivel nem találtak alkoholt szervezetében, szabadon engedték.
Pár órával később megint őrizetbe vették, most azzal a váddal, hogy közlekedési balesetbe keveredett. Ezután már bent is tartották a fogdában - mondta Pavel Mazejku szóvivő. A rendőrség nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyről.
Milinkevics a vezéralakja a fehérorosz ellenzéknek, amely tavaly tiltakozási hullámot indított Aljakszandr Lukasenko elnök tekintélyuralmi rendszere ellen. November óta már legalább három másik esetben tartóztatták le. Hívei azt mondják, hogy ez a hatóságok zaklató kampányának része.
Kétszer is őrizetbe vették a fehérorosz ellenzéki vezetőt
Kétszer is őrizetbe vette a rendőrség szombaton Aljakszandr Milinkevics fehérorosz ellenzéki vezetőt - közölte a politikus szóvivője.

Orbán Viktor: Jó ha tudsz ultizni, mert egy betli hasonló folyamat, mint egy nemzetközi megállapodás
Ipar- és munkahelyvédelmi akciótervet hirdetett a miniszterelnök.
Helyettes államtitkárként tér vissza Havasi Bertalan
Rossz hír a dohányosoknak: jövedékiadó-robbanás jön az EU-ban
„Nem lettem konzervatív, de kevésbé vagyok liberális” – Bret Easton Ellis Magyarországról, Trumpról és a halott regényirodalomról
A kormány rögzítette a 3 százalékos lakáshitel részleteit, vannak újdonságok
Alig épült idén új lakás, erre a piacra önti rá a kormány az Otthon Startot
A Klimt-ügy miatt Lázár János megváltoztatja a műtárgyak kiviteli szabályát
Így váltott szárnyalásból zuhanórepülésbe az Ozempic gyártója
Mit rontott el a Novo Nordisk, amely a fogyasztószereivel valósággal letarolta a nyugati világot?