Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Az etiópiai kormány befejezte szomáliai küldetését, és felszámolta a terrorcsoportok jelentette veszélyt szomszédjánál, Szomáliában.
Az etióp hadsereg decemberben az átmeneti szomáliai kormány hadseregével együtt vette fel a küzdelmet az iszlámista fegyveresek ellen. Berhan Hailu etióp tájékoztatási miniszter kijelentette: országa teljes mértékben teljesítette feladatát, megszüntette a veszélyt, amely a terrorcsoportok részéről fenyegette Etiópiát.
„Az átmeneti szomáliai kormány immár képes egyedül is kormányozni az országot. Etiópia erőfeszítései, hogy megvédje szuverenitását, fényes győzelemmel végződtek, és a terrorcsoportokat minden területről elűzték. Nem maradt már olyan erő, amely fenyegetné Etiópiát” - mondta a miniszter. Hozzátette ugyanakkor, hogy „néhány iszlámista vezető” még szétszóródott Szomáliában.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A miniszterelnök szerint lengyel kollégája utálja őt.
Békés Márton némileg árnyalta Orbán Viktorék narratíváját a Tisza elnökéről.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.