Tetszett a cikk?

Háromszoros nyírórendszer, lebegő szita, arckontúrkövető technika - a villanyborotvák gyártói efféle újdonságokkal próbálják rávenni a fogyasztókat, hogy az ő borostavágóikat vásárolják.

© sxc.hu
A hitvita változatlanul dúl: a szakálluktól szabadulni igyekvő férfiak egyik csoportja a zsilettpengére esküszik, a másik pedig az egyre többféle extraszolgáltatást kínáló elektromos készülékekre. "Ha valaki, családi vagy baráti minta alapján, ifjúkorában pengével kezdte, utóbb már aligha lehet rávenni a váltásra, és persze fordítva is ugyanez a helyzet" - avat be a szőrvágószakma egyik titkába Papp András, a Procter and Gamble amerikai óriáscég magyar leányvállalatának a Gillette és a Braun márkákért felelős vezetője. Villanyborotva-vásárlásra tehát szinte kizárólag a szőrvakaró korba frissen belépett új borotválkozók, illetve a már effajta készülékhez szokottak vehetők rá.

A borotválkozási szokások országonként is eltérőek: Csehországban a felnőtt férfiak mintegy 45 százaléka villanyborotvát használ, Magyarországon viszont csak a 10 százaléka. "Ennek tulajdonítható - magyarázza a P&G szakembere -, hogy az elektromos borotvakészülékek tavalyi forgalma, az előző évekhez hasonlóan, 40 ezer darab körül mozgott."

Ez annyit tesz, hogy a magyarországi éppen a globális villanyborotva-piac 1 ezrelékét adja: iparági adatok szerint világszerte ugyanis közel 40 millió készüléket adnak el évente, 2,5 milliárd euró értékben. Az Euromonitor felmérése szerint a férfiaknak való borotválkozóportékák - készülékek, pengék és a mindezekhez szükséges kenceficék - világforgalma az évtized közepe táján 14 milliárd euró körül mozgott.

A villanyborotva amerikai találmány (szabadalma a múlt század húszas éveiből egy bizonyos Jacob Schick katonatiszt nevéhez fűződik), Európában a Philips dobta piacra az első készüléket. A hollandiai Utrechtben 1939-ben rendezett kiállításon bemutatott Cigar (szivar) fantázianevű villanyborotva azért is kelthetett fogyasztói izgalmakat, mert akkoriban a háztartások nagy részében nem volt folyó meleg víz, így a hagyományos pengés, késes szőrszálhasogatás különösen kényelmetlen procedúrának számított.

Mára kétféle vágótechnika, a forgó- és a rezgőkéses rendszer vált uralkodóvá. Az előbbi a Philips, a másik a Braun nevéhez kapcsolható. Talán mondani sem kell, mindkét cég a sajátját tekinti tökéletesnek - amiből annyi biztosan igaz, hogy az évek során sok eredeti ötletet vetettek be a simaképűség elérése érdekében. A legújabb, az elmúlt években kifejlesztett vívmányok között emlegetik a Braun Pulsonic fantázianevű technikáját, amelynek az a lényege, hogy a készülék sok ezer apró vibrációval fellazítja és megemeli az elfekvő szőrszálakat, így a vágókések azokat is könnyedén lenyisszantják.

Egy másik friss újítás, a rugóspárna-elv a Philips nevéhez fűződik. Ebben az esetben, a rugalmas felfüggesztésének köszönhetően, az egész borotvafej mozog, hogy minél jobban kövesse az arc és a nyak vonalát. Az is az új kényelemnövelő szolgáltatások egyike, hogy már nem kell bajlódni a borotva kipucolásával: használat után az erre alkalmas készülékeket csak be kell helyezni egy tisztítóegységbe, amely automatikusan elvégzi a takarítást, sőt közben árammal is feltölti a lemerült akkumulátort.

A villanyborotva-evolúciót nemegyszer heves üzleti vagdalkozás kísérte. Néhány évvel az után, hogy a Philips védjegyévé akarta tenni a három körkéses technika sematikus rajzát, az amerikai Remington is hasonló műszaki megoldást választott. E lépés úgy felbőszítette a hollandokat, hogy bíróság előtt védjegybitorlással vádolták konkurensüket. Az évekig tartó pereskedés végén, 2002-ben az Európai Bíróság a Remington javára döntött, mondván: egy portéka működési alapelvének megjelenítése nem lehet áruvédjegy.

Az iparág másik óriása, a Braun viszont sokáig borotvaélen táncolt, mígnem a német eredetű céget felvásárolta az amerikai Gillette, majd 2005-ben mindkettőjüket bekebelezte az ugyancsak amerikai Procter and Gamble. A Remington, a Sunbeam, a Rowenta vagy a Grundig sem tudott megállni a saját lábán: e gyártók többszöri tulajdonosváltáson mentek át, s a márkák más, nagyobb cégek égisze alatt élnek tovább. De rajtuk - meg persze a két piacvezetőn, a Philipsen és a Braunon - kívül még jó néhány kisebb-nagyobb cég is jelen van a borotvapiacon. Köztük az osztrák Payer, amely tavaly 13 millió eurós beruházással Ajkán is belevágott a villanyborotvák gyártásába.

Heimer György

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Trend

A simaság dicsérete

Újra divatba jött a szőrtelen férfitest - ám ez, történelmi távlatból nézve, korántsem megy újdonságszámba.