A török tárcavezető a helyszínen elmondta: úgy tudják, hogy még négy vagy hat gyerek van a romok alatt. A robbanást követő néhány órában 23 diáklányt emeltek ki élve a romok közül.
Feltehetően egy gázpalack robbant fel az Ankarától 340 kilométerre délre lévő Konya tartománybeli Balcilarban működő vallási iskolában.
Az egyik túlélő, egy 13 éves lány, aki könnyebben megsebesült elmondta, hogy előbb gázszagot éreztek az épület alsó szintje felől, majd ezt követően következett be a robbanás, amely ez egyik hálótermet teljesen romba döntötte. Ezt követően lángok csaptak fel. A lány öt társával a háromszintes épületnek abban a részében tartózkodott, amely nem közvetlenül a detonáció után omlott össze.
Becslések szerint 40-50-en voltak az épületben, amikor a tragédia történt. A túlélők mindannyian különböző mértékű sérüléseket szenvedtek, hármukat súlyos égési sérüléssel ápolják.
A kollégiumban 8-16 éves diáklányok laktak, akik a nyári tanítási szünetben koránoktatáson vettek részt. Török tömegtájékoztatási eszközök szerint az oktatási intézmény valószínűleg illegálisan működött. Ezzel arra utaltak, hogy Törökországban a Korán oktatását állami felügyelet nélkül tilos folytatni.