szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

XVI. Benedek pápa vasárnapi úrangyala imádsága után sikeres olimpiát kívánt Kínának, s azt hangoztatta, hogy a játékoknak az emberi méltóság és a békés együttélés példáját kell nyújtaniuk.

"Nagy szeretettel kísérem figyelemmel ezt a legfontosabb és világszerte leginkább várt nagy sporteseményt" - mondta a katolikus egyházfő  több ezer híve előtt az észak-olaszországi Bressanonéban, ahol kéthetes szabadságát tölti.

Megfigyelők rámutatnak annak jelentőségére, hogy XVI. Benedek külön üdvözli az olimpiát rendező Kínát, amelynek kormánya nem engedi meg katolikusainak, hogy elismerjék a pápa fennhatóságát, s a kínai hivatalos katolikus szervezetbe igyekszik bekényszeríteni őket. A 8-12 milliónyira becsült kínai katolikus megoszlik a "hivatalos" és a pápához hű "földalatti" egyház között.

XVI. Benedek pápasága egyik fő céljának tekinti a Kínához fűződő viszony javítását, és azt reméli, hogy az 1949-es kínai kommunista hatalomátvétel után két évvel megszakadt diplomáciai kapcsolatok helyreállíthatók lesznek. A Vatikán és Peking közti viszony olvadásának jeleként a pápa várhatóan képviseltetni fogja magát egy hongkongi püspökkel az olimpia pénteki megnyitóján.

Vasárnap az egyházi vezető az olimpia szervezőit és sportolóit is üdvözölte, kifejezve reményét, hogy mindegyikük megtesz mindent "igazi olimpiai szellemben" a játékok sikeréért. "Remélem, jó példát mutatnak majd a nemzetközi közösségnek a különböző hátterű emberek együttélésére, egymás méltóságának tiszteletben tartásával - mondta az osztrák határ közelében fekvő, egykor Ausztriához tartozó városban, a helyi katedrális előtt. - Legyen a sport újra a népek közötti testvériség és béke jelképe."

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

XVI.Benedek: a béke isteni ajándék

A béke nem egyszerűen az ember győzelme vagy egy politikai megállapodás gyümölcse, hanem mindenekelőtt isteni adomány - jelentette ki XVI. Benedek pápa a római Szent Péter-bazilikában újév napján bemutatott miséjében, a Szentszékhez akkreditált diplomáciai testület jelenlétében.

MTI Világ

Benedek pápa szerint a materializmus "sárkánya" legyőzhető

A materializmus "sárkánya" legyőzhető minden látszat ellenére, mert "Isten erősebb" - jelentette ki szerdán XVI. Benedek pápa Castel Gandolfó-i rezidenciáján Szűz Mária mennybevitele (Nagyboldogasszony) ünnepén bemutatott miséjén.

MTI Világ

Benedek pápa megáldotta a Ground Zerót

XVI. Benedek pápa ellátogatott a 2001. szeptember 11-i terrortámadások helyszínére New Yorkban vasárnap reggel; imát mondott és megáldotta a Ground Zerót.